2004.11.30. 15:31
A holnapi AIDS-világnap központi témája a nők helyzete
Világszinten megfigyelhető, hogy a HIV-fertőzött nők száma évről évre emelkedik; az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2004-et a nők évének nyilvánította, így a nők helyzete lesz a központi témája az idei AIDS-világnapnak december 1-én - közölte a Nemzeti AIDS Bizottság titkára.
Újhelyi Eszter elmondta: a női HIV-fertőzöttség tekintetében Magyarországon is érvényesül a nemzetközi tendencia. Elsősorban a fiatal nőket érinti ez a probléma, akik meggondolatlanul létesítenek szexuális kapcsolatot, főként afrikai férfiakkal - mutatott rá.
A szakember szerint Magyarország a környező államokhoz képest lényegesen szerencsésebb helyzetben van, mert a kiszűrt fertőzöttek száma csak minimálisan változott az elmúlt tíz évben. A eddig regisztrált mintegy 1200 fertőzött között mintegy 700 magyar állampolgár van - tette hozzá.
Mint mondta, a fertőzöttek 75 százalékát homoszexuális férfiak alkotják, az ebben a célcsoportban idén végzett 200 fős vizsgálat 5 esetben mutatott pozitív eredményt.
Közölte azt is, hogy Magyarországon még nem szűrtek ki olyan magyar állampolgárt, aki kábítószer-fogyasztás következményeként kapta volna el a fertőzést, de ez nem jelenti biztosan azt, hogy egyáltalán nincs is ilyen fertőzött fogyasztó.
Véleménye szerint a keleti országrészben kellene különösen figyelemmel kísérni a fertőzöttség alakulását, ugyanis Ukrajnában és Romániában kifejezetten magas a HIV-pozitívak aránya.
Újhelyi Eszter elmondta: az eddigi jó eredmények nem a sikeres prevenciónak köszönhetők, sőt abban komolyak a lemaradások. Példaként említette, hogy a népegészségügyi program keretében idén csak néhány civil szervezet jutott támogatáshoz, és ebben az évben a több tízezer fiatalt megmozgató Sziget Fesztivál sem kapott pénzt az eddig hagyományos szűrésekre és felvilágosító programokra.
Az AIDS bizottság titkára elmondta: a világnap alkalmából, a szaktárca és a civil szervezetek együttműködésével, egész napos konferencia várja az érdeklődőket a fővárosi Aranytíz Művelődési Központban, ahol szakemberek tartanak előadást, többek közt a hazai AIDS-helyzet jellemzőiről, a szűrési lehetőségekről és a kezelés gyakorlatáról. A helyszínen lehetőség lesz ingyenes és anonim AIDS- szűrésre és tanácsadásra is - közölte.
-->