Életmód

2010.03.31. 17:51

Előbb a felesége, majd én lettem terhes

Mintha tőrt döftek volna belém. Feri azt mondta, amióta találkoztunk, nem feküdt le a feleségével… Hazugság volt minden. Nem tanultam a házasságomból semmit, újra hittem egy férfinak, aki becsapott.

NANA.HU

Hűvös volt azon a márciusi reggelen, amikor régi barátnőmhöz indultam látogatóba. A város, nem messze a déli határtól, gyerekkorom óta biztos menedéket nyújtott nekem, még a szüleim halála után is.
Egyedül ültem a fülkében, már éppen elhelyezkedtem, amikor mély hangot hallottam:
– Szabad itt egy hely?
– Persze – feleltem, és felnéztem. A magas, sötét hajú férfi engem nézett, egy pillanatra összekapcsolódott a tekintetünk. Ismerős volt az arca, tudtam, hogy ismerem valahonnan. Aztán hirtelen beugrott…
– Feri? – kérdeztem bizonytalanul.
Mosolyogva bólintott.
– Bea! Tudtam, hogy te vagy!

Ferivel öt éven át együtt táncoltunk Mara néninél, városunk egyetlen tánctanáránál. Kényszerből lettünk egy pár, de az évek alatt igazi barátság alakult ki közöttünk. Sőt, a végén még egy csók is elcsattant, de aztán elköltöztünk a szüleimmel, és a lázas kamaszévek elsodortak bennünket egymástól.
– Egyedül? – kérdezte.
– Igen. Annához megyek, ha emlékszel még rá…És te?
– Én haza. Nemrég visszaköltöztünk a feleségemmel.
Szóval, nős. Persze nem is gondolhattam, hogy egy ilyen jóképű pasi független. Három éve váltam el, de azóta nem sikerült olyan férfival találkoznom, aki ne lett volna nős, vagy legalábbis ne lett volna barátnője.
Sokat beszélgettünk, volt mit pótolnunk. Nevetve, de azért kicsit elgondolkodva állapítottuk meg, hogy majd húsz éve nem találkoztunk.
– Gyerekek? – kérdeztem kíváncsian.
Feri arca elfelhősödött.
– Nincs. Nem jött össze…
Éreztem, hogy nem szívesen beszél erről, úgyhogy nem erőltettem. A feleségéről sem mondott túl sokat, arra gondoltam, valami gond lehet náluk.
Ferit a munkája még a fővároshoz kötötte, ezért csak hét végén járt haza. Főleg autóval, de aznap a kocsi szervizben volt.
– Szerencsére – tette hozzá Feri. – Különben soha nem találkoztunk volna. És az nem lett volna jó.

Megbeszéltük, hogy másnap délután is együtt jövünk.
Annával jókat beszélgettünk, babáztam a kicsi lányával, és mellékesen megkérdeztem, mit tud Feriről.
– Hallottam, hogy visszaköltöztek. Állítólag a felesége akarta. Én csak egyszer láttam, de megvan a véleményem. Magas, szőke nő, szigorú arccal… Szolárium, műköröm, tudod, ahogy kell. Nem is értem, Feri mit eszik rajta…
Másnap alkalmam volt megnézni Feri feleségét. Anna jól írta le: barna arca szinte világított a fehér kabátja felett, és megvetően nézett át az embereken. Nem is mentem oda hozzájuk, szó nélkül szálltam fel a vonatra. Feri nem sokkal később megjelent a fülkében.
– Köszi – súgta, és én tudtam, hogy mire gondol.
Kicsit tartottam attól, hogy nem lesz már mit mondanunk egymásnak, de szerencsére teljesen alaptalan volt a félelmem. Egész úton beszélgettünk, és be kellett vallanom, nagyon jól éreztem magam Ferivel. Amikor magyarázott és hozzám ért, mintha áramütés ért volna. Szinte vágytam, hogy finoman megérintse a karomat vagy a térdemet… Úgy láttam, az ő gondolatai is el-elkalandoznak.
– Táncolsz még? – kérdezte.
– Ugyan, dehogy! – nevettem fel. – Évek óta nem. A férjem utált, azóta meg nem jutott eszembe…
– Én sem. Ági is utálja… Képzeld, láttam Pesten egy hirdetést. Táncklub. Mit szólnál
Mélyen a szemébe néztem. Éreztem, nagyon akarja, hogy igent mondjak. És én nagyon akartam vele lenni: táncolni, beszélgetni…
– Próbáljuk meg! – feleltem, és mosolyognom kellett.

Alig vártam a keddet, amikorra randevút beszéltünk meg. Feri még aznap este küldött egy rövid üzenetet „Alig várom, hogy találkozzunk”, amitől még boldogabb lettem. Szoknya, magas sarkú cipő – minden, ahogy Mara néni tanította. Hevesen dobogó szívvel álltam Feri előtt.
– Bombázó vagy – súgta a fülembe és már vezetett is. Azt hittem, már rég elfelejtettem mindent, és meglepett, milyen könnyen átéreztem a zene ritmusát. Régi mozdulatok keltek életre, és három órán át szinte szó sem esett köztünk, úgy szárnyaltunk.
– Köszönöm – súgtam a végén. Átölelt, fejemet a vállára hajtottam, éreztem forró leheletét a nyakamon.
– Bolond vagy. Én köszönöm. Hálás vagyok minden percért, el sem hiszed, mennyire.
Megcsókolt, ott a parketten, és én nem tiltakoztam. Vágytam rá, nagyon. Halk taps zavarta meg a szép pillanatokat. Zavartan váltunk szét, miközben a többiek mosolyogva néztek.
Feri hazavitt, és aztán ahogy múlt a varázslat, úgy lettem egyre szomorúbb. Nős, nős!!! – dübörgött az agyamban.
– Tudom, mire gondolsz – mondta. – Rajtad múlik minden… Én nagyon szeretnék veled találkozni újra, és táncolni menni. Ha lehet. Ha legalább azt lehet…
– Azt lehet – feleltem halkan. Búcsúzóul megcsókolt, vadul, szenvedélyesen, és én tudtam, hogy akárhogy is szeretném, nemcsak tánc lesz ebből…


– Nem bírom tovább – mondta néhány héttel később egyik este. – Megőrülök érted. Hagyjuk abba!
– Ne, ne hagyjuk! Inkább lépjünk tovább – feleltem, és kiszálltam az autójából. – Jössz?
Valóra váltak az álmaim. Feri tökéletes szerető volt: gyengéd és figyelmes. Elvesztem két ölelő karja között, soha nem járta át a testemet még ennyire robbanásszerű gyönyör, mint vele, és azt szeretettem volna, hogy soha ne érjen véget az éjszaka. És akkor már tudtam, nem csak a szex miatt vonzódom hozzá ennyire.
Vártam a lelkiismeret-furdalást, a rossz érzéseket, de nem történt semmi ilyesmi. Igaz, nem engedtem, hogy a gondolataim a felesége körül forogjanak. Úgy döntöttem, tart, ameddig tart, bolond leszek hagyni, hogy elmenjen mellettem a szerelem.
Nem beszéltünk arról, mi lesz később, bár Feri egyre többször tett apró megjegyzéseket:
Ha együtt élnénk, akkor is ilyen jó lenne veled reggelizni? – kérdezte. Vagy: – Ha a feleségem lennél, akkor sem vitatkoznál velem azon, hogy melyik csatornát nézzük?
Nem tudtam válaszolni ezekre a kérdésekre. Nem akartam, hogy úgy érezze, megszépítem a dolgokat. Egyébként biztos voltam benne, hogy soha nem vitatkoznánk ilyesmin. Éreztem, hogy vele sokkal egyszerűbb az élet, mint gondolom, és ennek egyetlen oka van: ő az, akire mindig is vágytam. Ő az én igazi társam.
Ahogy múltak a hónapok, lassan megérett az elhatározás: együtt szeretnék élni vele.


Aztán amikor azon a napon megláttam a munkahelyem előtt, tudtam, vége mindennek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!