Életmód

2009.08.24. 16:59

Csak a nős férfi izgató...

Egyre nagyobb divat a férfiak elorzása, a nők ugyanis úgy vannak „kódolva”, hogy olyan férfiakat vegyenek célba, akik már párkapcsolatban élnek. A nagyvilág hírei.

BAMA

Mindez egy oklahomai kutatásból derült ki, melyben a női résztvevőknek közepesen vonzó külsejű férfiak fényképét mutatták meg. A szereplők felének azt mondták, hogy az illető férfi egyedülálló, a többieknek pedig azt, hogy foglalt. A kutatók megfigyelték, hogy azok közül, akik úgy tudták, hogy a képen szereplő férfi kapcsolatban él, 90 % mutatott érdeklődést, és jött izgalomba a tudattól, hogy megismerheti. Azoknak, akiknek azt mondták, hogy egyedülálló, csak 59 %-a szeretett volna a férfiakkal megismerkedni. Az eredmények arra utalnak, hogy az egyedülálló nők jelentősen nagyobb érdeklődést mutatnak olyan férfiak iránt, akik kevéssé elérhetők számukra, aminek az lehet az oka, hogy a kapcsolatban élő férfit már más nők előminősítették.”

A sok kávé fejfájást okoz

A koffein a legelterjedtebb stimulálószer a világon, és régóta ismert a fájdalomra kifejtett pozitív hatása – akinek fáj a feje, egy kávéval orvosolhatja. Ezzel szemben a legújabb kutatások szerint a kávé a gyakori fogyasztóinak inkább árt, mint használ.
Több, mint ötvenezer személy vizsgálatát követően jöttek rá a kutatók, hogy a kávét mérsékelten fogyasztók körében gyakoribb a krónikus, azaz havi 14 napnál tovább tartó fejfájás. A WHO a rokkantság okai között a 19. helyen tartja számon a krónikus fejfájást. A kutatásban a nem migrénes fejfájás gyakorisága 18 százalékkal tűnt nagyobbnak a magas koffeinfogyasztóknál (napi 500 mg vagy annál több), mint azoknál, akik keveset, átlag 125 mg-ot fogyasztanak naponta. A kutatás vezetője, azt javasolta a fejfájásra hajlamosaknak, hogy csökkentsék kávéfogyasztásukat.

A sör lenne a csontritkulás ellenszere?

Spanyol tudósok kutatásai szerint mindenképpen, hiszen kimutatták, hogy a rendszeres sörivás segíthet megelőzni a csontritkulást. Közel 1700 nőt kérdeztek meg sörfogyasztási szokásaikról, majd utrahangos vizsgálaton estek át, amely során a csontjaik egészségét vizsgálták. Az eredmények szerint a rendszeresen sört fogyasztó nők csontjai minden esetben sűrűbbek. A szilícium nagyon nagy szerepet játszik a csontképződésben, a sör pedig a nyugati kultúrában fellelhető egyik legjobb szilíciumforrás. A tudósok adatai szerit a naponta 1-2 pohár bort vagy sört fogyasztók körében a csontsűrűség 2.4-4.5 százalékkal magasabb, mint a kevesebb, vagy több alkoholt fogyasztók esetében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!