2011.09.18. 09:36
Real-meccs a kisrádión
– Kisfiaaam! Készen van már a matekleckéd? – törte meg a tanulási idő csendjét dörmögő hangján a napköziben Erzsi néni. Miközben a pajeszomnál fogva igyekezett lemérni a súlyomat, valószínűleg lepergett előtte, hogy két órával korábban mérőszalagért kéredzkedtem el a papírboltba, a pad alatt pedig a frissen vásárolt Képes Sportot tanulmányoztam.
A következő szülői értekezlet után odahaza is meghallgattam ezt az intelmet, amely azzal egészült ki, hogy nem megyek sokra azzal, ha egyfolytában a gombfoci asztal fölé hajolva azt hajtogatom: "Csapó indítja P. Nagyot, P. Nagy lőőő, góóóól"... Megfogadva a kérést, néhány hónappal később nem tartottam vállalhatónak azt, hogy néhány társammal együtt Komáromból elszökjünk a Tatabánya – Real Madrid meccsre. Pedig közöltem, a Tatabánya-alsói állomáson kell leszállnunk a vonatról, aztán nyíl egyenesen kell csak mennünk.
Mivel az akkori Budapesti TV csúsztatva, azaz egy órával a mérkőzés kezdete után adta a nagy csatát, maradt a jó öreg, befőttesgumival összefogott Signal rádió, azzal indultam az iskolába, ugyanis a Petőfin a második félidőt élőben közvetítették.
Hazafelé jövet, a játszótéren hallgattuk végig, Vass István Zoltán riporterrel együtt üvöltve a lakótelepen Csapó szabadrúgása után, hogy góóóól! Amikor hazaértem, édesapám egyik kollégájával nézte a meccset. Még 0-0 volt az állás, de nem tudtam megállni, hogy ne közöljem: 2-1-re nyert a Bányász. Csak az eredménynek örültek, annak nem, hogy kikotyogtam az eredményt...
Harminc esztendő után élőben láthatom a Real-verő hősöket. Bízom abban, hogy több ezren ünnepelünk majd velük együtt. Abban is reménykedem, a mai játékosok erőt merítenek a sok szurkoló láttán, és a későbbiekben gondoskodnak arról, hogy a bajnoki szezon végén ismét fociünnep legyen Tatabányán!
Hajrá, Bányász!
