Sztárvilág

2009.09.02. 10:00

Nem vagyok rosszabb apa, mint a fiatalok!

Kóbor Léna még csak kétéves, de már most kezd „omegásan” élni! Azt szereti, amit az apukája. Együtt úsznak, vitorláznak, kettesben nézik a sportközvetítéseket, vagy rúgják a labdát.

Kiskegyed Online

[caption id="" align="alignleft" width="380"] Az énekes és felesége gyermekei nagyon jó viszonyt ápolnak, a sztár azért mégiscsak a legkisebb: Léna.
[/caption]Nagyot nézhettek, akik nyáron reggelente Balatonaliga környékén jártak. Egy ismerősnek tűnő családot láthattak futni a vízparton. A mama a csinos Deme Zsóka üzletasszony, több szépségszalon tulajdonosa. Középen a legkisebb tornacipőt egy tüneményes ifjú hölgy, Kóbor Léna viselte, míg jobb oldalon a papában mindenki felismerhette az Omega énekesét, Kóbor Jánost.

A nagygyerekek is imádják Lénát

Mecky ugyanis a család barátai szerint nem csak mintaférj, hanem minta apa is lett a kétéves kislánya, Léna mellett. Így amíg Zsóka reggelente elindult a szokásos hat kilométerét lefutni, addig Mecky felöltöztette a kislányukat, ráadta a cipőcskét, és aztán kettesben futottak a mama elé. A barátaik szerint ez jellemző kép. Papa, mama és a kis Léna együtt. „Koncerten ugyan még nem volt, de már felismeri a rádióban a papa számait. A bevásárlástól kezdve a vitorlázásig mindenhová jön velünk és élvezi a nagyok dolgait” – meséli minden idők egyik legnépszerűbb magyar sztárja. Persze, a családi idillből nem maradhatnak ki Zsóka és Mecky előző házasságából született gyerekei sem - Kóbor harminchárom éves felnőtt fia, valamint Zsóka egyetemista nagylánya, és a tizenöt éves fia. „A gyerekek nem csak velünk, de egymással is nagyon jóban vannak. Persze a kis kedvenc Léna, aki szőke hajfürtjeivel, formás kis alakjával, és a bájos pofijával a testvérei mellett legfőképpen az apukáját veszi le a lábáról – mondja Zsóka.



Nem lett bébiszitter a rockerből

Bizony, mint minden lányos apa, úgy Kóbor János is nagyon odavan a lányáért, és rengeteget van együtt a babával. Amíg Zsóka dolgozik, szívesen vigyáz a kislányra. „Ezzel együtt senki ne higgye azt, hogy én itthon bébiszitterkedem! Életemben továbbra is kiemelten fontos az Omega, és a baba is ebbe a közegbe csöppent bele. Szerencsére Léna fantasztikusan tud ehhez alkalmazkodni, ugyanazokat a dolgokat szereti, amit én. Együtt úszunk, vitorlázunk, nézzük a foci- vagy teniszmérkőzéseket, atlétikai és úszóversenyeket vagy a Forma1-es futamokat. Különböző internetes fórumokon sokan támadtak amiatt, hogy milyen felelőtlenség ilyen későn vállalni gyereket. Ennek ellenére én úgy gondolom, hogy nem biztos, hogy egy negyvenes, ötvenes, de akár hatvanas apa rosszabb lenne, mint a fiatalok. Sőt, ebben a korban már a karrier építése sem kerül a babával való törődés és foglalkozás elé.

Lénának nem lehet nemet mondani

S hogy ki a szülők közül a megengedőbb? „Hát Mecky! Néha figyelmeztetnem is kell, hogy fogja szigorúbban Lénácskát! Természetes, hogy elolvad a lányától, és mindent megenged neki, de azért bizonyos határokat be kell tartani.” Kóborék négyéves kapcsolat után idén ünnepelték az első házassági évfordulójukat. Ugyanúgy a naplementében úszó Balaton partján jubiláltak, mint amikor a boldogító igen-t kimondták. Az évfordulóra is - akárcsak az esküvőjükre – csakis a legszűkebb baráti körüket hívták meg. Egy valaki azonban mindkét alkalommal ott volt: a kislányuk, Léna.

Könyvet ír

Mecky most írja élete első és egyben utolsó könyvét. Egyelőre teljes titok lengi körül, de annyit az énekes elárult, hogy a címe az lesz: Álmodtam, vagy igaz talán. Nem kimondottan az Omegáról szóló könyv lesz, inkább Mecky életútját kíséri végig. Ez egy élettörténet, amiről az énekes sem tudja igazán, hogy igaz, vagy sem. Egy biztos: ő úgy emlékezik a dolgokra, ahogy azt a könyvében leírja.

Ajánljuk még:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!