JEGYZET

2019.01.02. 06:30

Évkezdet

Ökrös Csaba

Az új év beköszöntével beléptünk a fogadalmak időszakába is. Ha nem is január elseje, de mindenképpen a hónap első napjai nagyon megfelelőnek tűnnek új életbe kezdeni.

Az ünnepek alatt volt idő lelkileg felkészülni arra, hogy januártól mozgással sanyargassuk testünket.

A vasak közé vetjük magunkat a konditeremben, belecsobbanunk az uszoda vizébe, kocogásra adjuk a fejünket, visszakönyörögjük magunkat egykori focicsapatunkba. A tervezgetés izgalma önmagában is fokozza a pulzusszámot, így már amatőr sportolói pályafutásunk meg- vagy újrakezdése előtt is fokozódik a kalóriák égetése. Mondhatni a bemelegítés is fejben dől el.

Kennedy elnök a hatvanas években a Hold-programmal kapcsolatban azt találta mondani, hogy nem azért vágnak bele, mert könnyű, hanem azért, mert nehéz. Könnyen beszélt, hiszen űrhajóst csakis sportos testalkattal bíró emberekből képeztek ki. Mivel a januárban megkezdődő életmódváltás célja legtöbbünknél nem az, hogy a korábbinál is „űrhajósabbnak” tűnjünk, be kell látnunk, hogy komoly nehézségekkel nézünk szembe. Ahogy Rejtő Jenő hőse, Vanek úr arról érdeklődött a kikötőben, hogy vajon nehezek-e ládák, amiket ki kellene rakodni, jogosan merül fel a kérdés, hogy nem túl súlyosak-e a vasak a konditeremben.

A mindannyiunkban ott élő Arnold Schwarzennegger vasról vasra, napról napra más választ fog adni. Legalábbis míg azzal a gondolattal búcsúzunk a konditeremtől az edzés végén, hogy: visszatérek.

Kizárólag hebehurgya ember indul neki testedzeni „majd csak lesz valahogy” alapon. Kolumbusz vágott bele India keresgélésébe így, aztán csak az első krumpliföldig jutott. Terepfutói pályánk elején, január derekáig ez még lehet cél, de hosszabb távon messzebbre kell pillantanunk.

Néhány látogatás után az uszodában is felsejlik, hogy ötven méter után meg lehet kezdeni egy újabb hosszt. Ha fárasztónak is tűnik a medencében eljutni parttól partig, érdemes talán a Balaton-átúszásra gondolni közben, hiszen ott csak egy hosszt kell letudni. A méterek számával ne terheljük magunkat!

Elöljáróban már szóba került a jobbító szándékú testsanyargatási kísérletek között a kispályás futball is. Aki hosszú évek kihagyása után januárban visszamerészkedik a tornaterembe, bizonyára észre fogja venni, hogy az utolsó meccse óta jelentősen lecsökkent az oxigénmennyiség, és rendkívül sokat gyorsult a játék. Egyes értelmezések szerint ez pusztán az állóképesség hiányának helytelen érzékelése. Állítólag rendszeres edzéssel, testtömegvesztéssel elérhető, hogy egyre több levegőhöz jussunk. Ha idén nem is, hát jövőre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!