MOL Tatabánya

2023.06.13. 12:39

Marosi László: óriásölésre készülnek a tatabányai kézisek

Az a cél, hogy a tatabányai kézilabdázói képesek legyenek a Szegedet és a Veszprémet is elkapni olykor a bajnokságban vagy a kupában. Marosi László klubelnök értékelte a szezont a MOL sportoldalának.

Kemma.hu

A csapat a legfontosabb célt elérte a bajnoki bronzéremmel

Forrás: 24 Óra

Fotó: Hagymási Bence

Van hiányérzete, de összességében elégedett Marosi László klubelnök a MOL Tatabánya KC kézilabda csapatának nemrég zárult szezonjával. Az egykori világválogatott legenda a MOL sportoldalának elmondta, hogy a legfontosabb célt elérték a bajnoki bronzéremmel. Ez azért volt fontos, mert ezzel a csapat jó eséllyel biztosította helyét a második számú európai kupa, az Európa Liga főtábláján.

Marosi Zümi szerint nem volt egyszerű a dobogón végezni, mert erősebb lett a Ferencváros, a Balatonfüred, vagy éppen a Csurgó is. Ráadásul egy-egy meccsen ahhoz is közel jártak a Kék Tigrisek, hogy elkapják valamelyik magyar gigászt. Mint ismert: hazai pályán a Veszprémtől egy, a Szegedtől két góllal kaptak ki. Ráadásul a Magyar Kupa elődöntőjében szintén szoros meccset játszottak a Veszprémmel, végül négy góllal maradt alul.

Igaz, a szezon egyik legfájóbb kudarca (a „bányászderbi” komlói elbukásán túl) is a kupához kötődik, hiszen a kisdöntőben a Dabastól kapott ki  a  Tatabánya, így nem sikerült megszereznie a bronzérmet. Zümi szerint jól tette a csapat, hogy nekiment a Veszprémnek az elődöntőben, mert meg kellett próbálni a bravúrt. Ha feladták volna a meccset, akkor talán könnyebb lett volna a bronzcsata, de így utólag is egyetért Tombor Csaba edző álmával, hogy elkapják az egyik óriást. Ez talán már a következő szezonban sikerülhet, hiszen az nem lehet, hogy akkora sérüléshullám sújtsa még egyszer a csapatot. Ugyanakkor Marosi szerint ehhez nem a Tatabánya kiváló játéka kell jelenleg, hanem az is, hogy a Veszprém vagy a Szeged ne fogjon ki jó napot.

Az erősítésre mindenképpen szükség lesz, ám önmagában az sem garancia semmire, ha jó játékosok érkeznek a MOL Tatabányához. Az elnök felidézte, hogy idén Cristian Ugalde szinte egész ősszel, Topic Petar egész tavasszal nem állt rendelkezésre sérülés miatt, de hosszabb-rövidebb időre kidőlt Győri Mátyás, Ancsin Gábor és Josip Peric is.

– Azt szeretnénk elkerülni, hogy egy 39 éves beállós hosszú időre egyedül maradjon a posztján, mint ahogy ez idén megtörtént. Közben a csapatépítésnél arra is figyelnünk kell, hogy a klubfilozófiának megfelelően erősítsünk, és olyan fiataloknak biztosítsunk fejlődési lehetőséget, akik később nemcsak a Tatabánya, de a magyar válogatott meghatározó játékosai is lehetnek. Remek példa erre Eklemovics Márkó, aki még 16 éves sincs, de a felnőtt keretünk tagja lesz a következő szezonban – mondta Marosi, aki visszautalt rá, hogy az idei gólkirály, Ifj. Rosta Miklós is 16 évesen mutatkozott be a Bányász első csapatában.

– Elégedettek voltunk a fiatalok fejlődésével, és nagyon elégedettek voltunk Tombor Csaba munkájával is. Összességében jó szezont zártunk, és bár sok szurkolónknak hiányzott a katarzis, jövőre már erre is jobb eséllyel indulunk, hiszen újra ott leszünk a nemzetközi porondon – zárta a gondolatait Marosi „Zümi”.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!