2017.05.26. 07:01
Biztosan maradt benn az élvonalban az EBP Tatabánya
A világ legerősebb vízilabda-bajnokságában a 2016–17-es pontvadászatot a tizennegyedik helyen zárták a tatabányai pólósok. Ez pedig azt jelentette, hogy minden további megpróbáltatás – osztályozó – nélkül benn maradt Zantleitner Tamás vezetőedző csapata az első osztályban. Tavaly ugyanez csak az osztályozót követően sikerült...
– Különösen a három idegenlégiósunktól reméltünk jelentős erősödést – kezdte az értékelést Zantleitner Tamás. – Az alapszakasz első felére azonban kiderült, hogy az egyikük dereka nem bírja a terhelést. A másik délszláv játékos várakozáson alul teljesített, és a szlovák Kolarik beilleszkedése sem volt zökkenőmentes. Ő igazából csak a szezon végére mutatta meg igazi kvalitásait.
A bajnokság derekán az EBP Tatabánya meg is vált a két délszláv vízilabdázótól. Ekkor már érzékelhető volt, hogy a tervezett 10–12. helyezés elérése nem nagyon jön össze. Mivel a húzóembereknek szánt külföldiek betliztek, az is biztosnak tűnt, hogy a jövőépítésbe nem illenek bele...
– A változtatások után is úgy gondoltam, hogy kiesési gondjaink nem lehetnek – mondta a szakvezető. – A fiatalok beépítése, játéka került a pontvadászat folytatásában előtérbe. Az alapszakaszzárást követően az alsóházba kerültünk, de bevallom, ott is több pontot reméltem. Hiszen az itt megszerzett pontok befolyásolták a további helyezések sorsát, mivel azokat vittük magunkkal az úgynevezett középszakaszba.
A bajnoki helyezések ebben az idényben négy lépcsőben, 25 meccset követően dőltek el. A középszakaszban egy hármas győzelmi szériát produkált az EBP, de továbbra is hiányoztak az idegenbeli sikerek ahhoz, hogy előkelőbb helyezésért szállhasson harcba a Zantleitner-legénység.
– Mindössze egyszer, a KSI SE ellen tudtunk nyerni idegenben – emelte ki a tréner. – Éppen ezért kiélezett rájátszásra lehetett számítani. Ez be is jött. Végül a helyosztón legyűrtük a Szentes gárdáját, így elkerültük a kiesést és az osztályozót. Azt hiszem ennek a bajnokságnak – számunkra – ez volt a legnagyobb pozitívuma.
A 2017–18-as idényre július 31-én kezdi meg a felkészülést a Zantleitner-csapat. A tervek szerint külföldi játékosok nem szerepelnek majd az együttesben. Egyébként ezeket az elképzeléseket a vízilabda-szövetség is támogatja.
– Indulásként megpróbáljuk beilleszteni a felnőttek közé fiatal, tatabányai kapusunkat – jegyezte meg Tamás. – Emellett szeretnénk legalább egy tatabányai pólóst az utánpótláscsapatból is beépíteni az OB I.-es gárdába.