Sport

2016.09.08. 07:21

Combnyaktörés után lefutott egy félmaratont a 77 éves bácsi

Immár 14. alkalommal rendezte meg a Sprint Futóklub a Bakonyalján az Ászár-Kerékteleki-Bársonyos útvonalon haladó félmaratoni futóversenyét. A legidősebb versenyző 84 éves volt, egy 77 éves férfi pedig nemrég épült fel súlyos sérüléséből, mégis gond nélkül lefutott 21 kilométert.

kemma.hu

A rendezők a kisebbekre és a kevésbé felkészültekre is gondoltak, mivel a 21 km mellett 10 éves korig 200 méteren, 10 év felett 5 km-es távon is indulhattak a vállalkozó kedvűek. A 200 méteres távon 20 gyerek állt rajthoz, akik az eredményhirdetésnél vehették át érmeiket. Az 5 km-en induló 80 futó Ászár belterületén teljesíthette a távot. A 21 km-es táv volt az igazi erőpróba, a 78 futónak nem csak a a 32 fokos meleggel, de a több nehéz emelkedővel is meg kellett küzdenie. Végül mindenki sikeresen célba ért.

Az érintett települések nagyszerűen biztosították a frissítést az útvonal mentén. A verseny legidősebb résztvevője az ezúttal 5 km-en induló budapesti Kenyér Imre volt, aki a 84. életévében jár. Ő egy hónappal ezelőtt Dublinban félmaratont, márciusban Rómában maratont futott. A legidősebb hölgy az ugyancsak a fővárosból érkező Tanács Gabi volt, aki 72 évesen teljesítette az 5 km-es távot.

A verseny érdekessége volt még, hogy a 78 éves budapesti Richter Ferenc és a 77 esztendős erdőkertesi Bozó Pál is minden gond nélkül teljesítette a 21 km-t. Bozó Pál a tavalyi évben még combnyaktöréssel feküdt kórházban és hatalmas akaraterejét tanúsítja, hogy most félmaratont teljesített és 10 futót meg is tudott előzni. A rendezők ezúttal is köszönetet mondanak Pekár Zsoltnak és György Istvánnak, Ászár és Kerékteleki polgármestereinek, valamint Szabó Gábornak és minden önkéntes közreműködőnek.

Eredmények: 5 km, nők: 1. Egri Andrea (Komárom), 2. Herendi Anikó (Tatabánya), 3. Gyurkovics Erika (Szentmihályfa, Szlovákia). Férfiak: abszolút győztes: Hegedűs Tamás (Rábapordány), 2. Fülöp István (Bős, Szlovákia), 3. Dr. Horváth István (Győr).
21 km, nők: 1. Pidl Renáta (Nagybajcs), 2. Kochné Erika (Tinnye), 3. Heringh Veronika (Csallóköz, Szlovákia). Férfiak: abszolút győztes: Képesi Attila (Bős, Szlovákia), 2. Major Tamás (Kocs), 3. Lőcsei Gábor (Budapest). K. A.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!