2015.11.23. 11:04
Kosárlabda: a legjobb nyolc között az OSE Lions
Remekelt az OSE Lions a dr. Hepp Ferenc Emlékkupán.
OSE Lions–MTK Törökbálint 74-56 (13-12, 22-9, 20-25, 19-10)
Oroszlány, 300 néző, vezette: Tóth, Sabáli, Magyari.
OSE: Wehner 5/3, Tanács 18, Vujovic 8, Kiss 9, Hadnagy -. Csere: Burai 5, Gorzsás 11/3, Ughy 2, Lakosa 10/6, Keller 2, Bocsárdi 4, Zrínyi -. Edző: Vavra András
A másod-, illetve alacsonyabb osztályú csapatok számára kiírt kupasorozaton az OSE ezúttal a Törökbálintot fogadta. A vendégcsapat jónéhány játékosát nélkülözni kényszerült a mérkőzésen, így az Oroszlány számára gyakorlatilag kötelezővé volt a mérkőzés megnyerése. Mivel az első negyedben a külső dobások nem mentek, rossz ritmusú, pontszegény játékrészt produkáltak a küzdő felek. A második etapban védekezést váltott az OSE, aminek meg is lett az eredménye.
A hazaiak a feljavuló védőjátéknak köszönhetőn gyors támadásokat tudtak vezetni, állva hagyva ezzel az ellenfelet. A harmadik negyed is jól kezdte a Lions, de a magabiztos előny túlzottan megnyugtatta a csapatot. Néhány könnyelmű megoldásnak és védekezésbeli kihagyásnak köszönhetően közelebb araszolt a vendégcsapat. A negyedik felvonást azonban már kellően komolyan kezdte Vavra András csapata, így pillanatok alatt el is dőlt a továbbjutás. Az OSE Lions ezzel a győzelemmel bekerült a legjobb nyolc közé.
Vavra András: – Az ellenfél összetételének köszönhetően, valamint a soron következő mérkőzésre való felkészülés céljából próbáltunk minél kevesebbet megmutatni magunkból, leegyszerűsítettük a taktikai repertoárt. Próbáltam mindenkinek megfelelő játéklehetőséget biztosítani, hiszen három nagyon komoly mérkőzés következik a bajnokságban. Mindenkinek a legnagyobb tudására lesz szüksége ahhoz, hogy ezekből a meccsekből a lehető legjobban jöjjünk ki.