2014.12.22. 07:25
Tatai csoda a vívó ob-n
Férfi tőrben az Építők, női párbajtőrben a BHSE, férfi kardban pedig a Vasas győzött a csapatversenyek második napján a vívók budapesti országos bajnokságán. A legnagyobb meglepetést a tatai női párbajtőrcsapat okozta, amely második helyen végzett.
Női párbajtőrben már a finálé előtt biztos volt, hogy új bajnokot avatnak, mert a verseny meglepetéscsapata, a vb-ezüstérmes öttusázó Kovács Sarolta vezette OMS-Tata, a tavalyi ezüstérmes BVSC, majd a címvédő - az ezúttal legjobbja, Szász Emese nélkül felálló - Vasas legyőzésével bejutott a döntőbe, ahol a BHSE-vel csatázott. A fiatal tataiak lendülete az aranyéremhez már kevés volt, a végén megközelítették ugyan esélyesebb ellenfelüket, ám győzni nem tudtak.
Férfi kardban Vasas-fölény és címvédés volt: a döntőben az olimpiai bajnok Szilágyi Áron vezette első csapat nyert a második számú együttes ellen.
Az ob-t a BHSE és a BVSC három-három, a Vasas és az Építők két-két, az UTE és a Balaton VK pedig egy-egy aranyéremmel zárta.
Duplázni tudott - azaz egyéniben és csapatban is győzött - a kardozó Szilágyi Áron és Várhelyi Anna, valamint a tőröző Szabados Gábor.
Női párbajtőr:
elődöntő:
OMS-Tata - Vasas I. 45-34
BHSE - DHSE-PMD 45-35
a 3. helyért:
Vasas I. - DHSE-PMD 42-33
döntő:
BHSE - OMS-Tata 45-41
A végeredmény: 1. BHSE (Bossányi-Jung Alexandra, Brestyánszki Flóra, Budai Dorina, Várnai Vivien), 2. OMS-Tata (Gnám Tamara, Kovács Sarolta, Kun Anna, Molnár Petra), 3. Vasas I. (Antal Edina, Csomós Flóra, Mészáros Nóra, Posovszky Tímea)