Sport

2013.09.15. 08:52

TAC-győzelem az idénynyitón

Jó játékkal magabiztos győzelmet aratott a Tatai AC az NBI/B Nyugati csoportjának idénynyitóján, szombaton, hazai pályán a Dabas ellen. A TAC végig vezetve 29-23-ra győzte le a tavalyi bajnokság bronzérmesét.

kemma.hu

Tavaly Tatán a TAC, Dabason pedig a hazai csapat nyert, amely végül bronzérmet szerzett a bajnokságban.
Szinte telt ház várta a csapatokat a szezon első mérkőzésén. A Tatai AC azonnal támadásba lendült, és hamar ötgólos vezetést szerzett. A védekezés jól működött, ebből gyors indulásokkal több gólt is lőttek a hazaiak. A félidő végére a Dabas kissé felzárkózott, de így is 11-8-as TAC vezetéssel fordulhattak a csapatok.

A második játékrész elején ismét ötgólosra növelte előnyét a TAC, és végig vezetve végül 29-23-as győzelmet aratott a kissé elfáradó vendégek ellen. A fekete-fehérek magabiztosan nyertek a tavalyi bronzérmes ellen, és bizakodva várhatják a Százhalombatta elleni, jövő heti idegenbeli rangadót.

- Örülök a jó szezonkezdésnek, a csapat mindent megtett a győzelemért. A siker alapja a jó védekezés volt, középen Kányai Robi vezetésével hatékonyan működött a fal. Támadásban is sikerült többször meglepni az ellenfelet; természetesen mindig lehet jobban játszani, csiszolni a csapatjátékon. Amikor végigjátszottuk a kombinációt, és nem tudtak megfaultolni minket, akkor általában góllal fejeztük be az akciót. Az új játékosok egyre jobban beilleszkednek, és az is biztató volt, hogy a cserepadról beszállók is hozzá tudtak tenni a játékhoz - mondta a találkozó után a tatai kispadon győzelemmel debütáló vezetőedző, Fülöp Péter.

- Nagyon jó mérkőzés volt egy nagyon jó ellenfél ellen, örülök, hogy győzelemmel tudtuk kezdeni az évet. Külön köszönöm a biztatást a közönségnek, a lelátó szinte tele volt, és ez nagyon nagy erőt adott nekünk. Nekünk, "újaknak" roppant fontos volt, hogy győztes mérkőzésen mutatkozzunk be, jó érzés volt, hogy a szurkolók bizalommal fogadtak minket. Úgy érzem, jól játszott a csapat, nem volt veszélyben a győzelem. Mégis ? ha kiemelhetem -, számomra akkor vált teljesen biztossá, hogy itt ma csak mi nyerhetünk, amikor az amúgy védekező specialista Kányai Robi egy indítás után végigrobogott a pályán, és bevágta a ziccert - mondta mosolyogva a tatai csapat legeredményesebb játékosa, Hollós Máté.

NBI/B, Nyugati csoport, 1. forduló:
Tatai AC - Dabas 29-23 (11-8)
legjobb tatai góldobók: Hollós Máté 5, Szám Ferenc 4

Juniorok:
Tatai AC - Dabas 28-40 (14-17)
legjobb tatai dobó: Tóth Bence 8

kemma.hu -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!