Soha nem szakadt el a TBSC-től

 [caption id="" align="aligncenter" width="334"] Stark András 47 év után búcsúzott
[/caption]Negyvenhét esztendő, akármilyen aspektusból is nézzük, rengeteg idő. Stark András, a Tatabányai Sport Club súlyemelő szakosztályának vezetőedzője ugyanis pontosan ennyit töltött megyeszékhelyünk egyesületénél először versenyzőként, trénerként, majd 1989-től már vezetőedzőként adta át tudását, tapasztalatát tanítványainak.

Most azonban úgy érezte, itt az ideje, hogy a fiatalok kezébe helyezze a stafétabotot, és végre több figyelmet tudjon szentelni a családjának, az unokáknak. Október 8-án tartják meg a súlyemelők a hatvan éves jubileumi ünnepségüket, amelyet egy nemzetközi utánpótlás versennyel karöltve rendeznek, és Veres Győző nevét is felveszi a terem.

Stark András ezt a viadalt még mindenképp a szárnyai alá vette, de utána már elköszön klubjától, ahol majdnem fél évszázadot töltött. A kétszeres világbajnoki ezüstérmes tarjáni születésű sportoló jó szívvel emlékezett vissza miként is választotta ezt a sportágat, mennyi nehézség adódott, illetve mennyi örömét is lelte benne a hosszú évtizedek alatt.

– Miért pont a súlyemelés mellett tette le a voksát, amikor sportágat választott?
– Szülőhelyemen, Tarjánban fejeztem be az általános iskolát, utána folytattam a tanulmányaimat Tatabányán. Igazából komolyabban két sportággal foglalkoztam az egyik a torna volt, mivel elég mozgékony gyereknek számítottam. A súlyemelésben azonban több rációt láttam akkoriban, mert itt a megyeszékhelyen feljövőben volt. A bátyám is súlyt emelt, de ő nem igazán volt kitartó, így talán általa kedvet kapva én is belevágtam. A hatvanas években az Állami Áruház felett, a Bányász kaszinó egy nagy termében működött a TBSC négy szakosztálya – súlyemelés, ökölvívás, cselgáncs, birkózás –, vagyis ott zajlottak a tréningek. Aztán 1964-ben a tatabányai stadionnak az alagsorában, vagyis a tribün alatt kaptak helyet a súlyemelők. Détár Lászlóval kezdtem az edzéseket, és elég hamar fantáziát látott bennem, talán ha jól emlékszem akkor még húsz fővel üzemelhetett a szakosztály.
Ecser Károly, Földi Imre, és Veres Győző is ott készült mellettem a viadalokra, felnéztem rájuk, lendületet, még több motivációt adott nekem a jelenlétük.
Három esztendő alatt utánpótlás válogatott lettem, aztán jött 1967. és a katonaság...

– Akkor így fel kell hagynia a katonaévek alatt a tréningekkel?
– Egyáltalán nem szegte ez a kedvem, sőt a két év alatt szerintem sikerült feltalálni magam. Tatára kerültem a laktanyába, de bejártam edzeni a THAC-hoz, és az edzőtábort is igénybe vehettem. A laktanyában kerestem magamnak alternatív megoldást is, hogy semmiképp ne essek ki a gyakorlatból. Betonból öntöttem magam súlyzótárcsákat és azzal gyakoroltam. Nem szakadtam el a TBSC-től a katonaévek alatt sem, mert rendszeresen bejártam hozzájuk.

Névjegy

Stark András

Született: Tarján, 1949. 11. 27.

Legjobb eredmények: Európa-bajnok

1978., Csehszlovákia

Kétszeres világbajnoki ezüstérem

1973., Havanna, 1979. Szaloniki

1972-es müncheni olimpia: 7. hely

1976-os montreáli olimpia: 6. hely

1980-ban is olimpiai kerrettag volt,

de sérülés miatt visszalépett

Kétszeres Európa válogatott

Hétszeres magyar bajnok, sokszoros

magyar csúcstartó

Család: nős, 3 gyermek, 4 unoka

1989-től vezetőedző a TSC súlyemelő

szakosztályánál

– Mi volt az első jelentősebb eredménye, amikor újra az egyesületben folytatta a felkészülést? Mire a legbüszkébb az elért eredményei közül?
– Az Olimpiai Reménységek Tornáján 1969-ben, Ukrajnában utánpótlás válogatottként a dobogó harmadik fokára állhattam fel. 1971-ben pedig már felnőtt válogatott lettem, aztán jött a müncheni olimpia 1972-ben, ahol újoncként a hetedik pozíciót értem el. Négy évvel később, a következő ötkarikás játékokon Montreálban a hatodik helyet gyűjtöttem be. 1978-ban Európa-bajnoki címet szereztem – 150 kg-ot szakítottam –, amire a mai napig nagyon büszke vagyok. 1982-ben fejeztem be a versenyzői pályafutásomat, utána pedig rögtön, egészen 1985-ig Orvos András szövetségi vezetőedző mellett másodedzőként segédkeztem.
Ez egy igen fontos állomást jelentett az edzői karrieremben, ezt követően már a saját klubomban, a TSC-nél utánpótlás trénerként tevékenykedtem Hanzlik János irányítása alatt 1989-ig. Majd jött a fordulópont, és ebben az esztendőben én vettem át már a szakosztály vezetését.

– Nehéz helyzetben volt akkoriban a szakosztály? Milyen sikereket értek a tanítványai az elmúlt húsz évben?
–  A rendszerváltás utáni időszakban elég kritikusan alakult a helyzet pénzügyileg, a Tatabányai Szénbányák Vállalat megszűnt, ami azért is érintett minket rosszul, mert a TBSC fő szponzora volt.
Megváltozott sajnos a sport világa, de a nehezebb körülmények ellenére is működtünk. Lassanként pedig a munkánknak is beérett a gyümölcse. Növendékeim közül sokra vitték, csak hogy néhány nevet említsek: Adamek Ágnes junior világbajnoki 4. helyezett, Huber Tímea serdülő Európa-bajnoki 3. helyezett, Németh Valentina junior Európa-bajnoki 6. helyezett, Nagy Szilviát pedig serdülő Európa-bajnokká avatták. A fiúk közül Stark Tibor 1997-ben Európa-bajnoki címet szerzett, Kelemen Zsolt junior Európa-bajnoki 3. helyezett, Kovács István junior világbajnoki bronzérmes, Nagy Ákos junior világbajnok lett, de közvetlen edzője Pócza Károly volt. Dióhéjban ennyi, tehát lesz mire emlékezni a "nyugdíjas" évek alatt.

– A világ számos pontján megfordult versenyzőként, fel tudna idézni néhány kedves történetet?
– Nem kell túl sokat törnöm a fejem, mert rengeteg van. Szívesen emlékszem vissza az Európa – Amerika találkozóra, amit Las Vegasban rendeztek. Egy csapatban küzdhettem például Vaszilij Ivanovics Alekszejevvel, aki szovjet olimpiai bajnok súlyemelő volt, vagyis a sportág történetének meghatározó alakja. Másodedzőként jártam Líbiában, a viadal megnyitóján a nézők közül a gyerekek szöges gumicsúzlival lövöldöztek minket, hát az nem volt semmi. Személyesen találkozhattam Muhammad Alival, aki az Európa-válogatottat – aminek én is tagja voltam – meginvitálta edzőtáborába. Csodálkoztunk, mert az edzőtábor körül 10-15 kisebb-nagyobb szikla helyezkedett el. Az olimpia és világbajnok amerikai nehézsúlyú ökölvívó minden kőre a legyőzött ellenfeleinek nevét festette fel, szimbolizálva így, hogy kiütötte őket. De meghívást kaptunk Tom Jones énekestől is egy baráti vacsora és egy a koncert erejéig. 

– Kinek a kezébe kerül a szakosztály irányítása októbertől? Elégedett az elmúlt negyvenhét esztendővel?
– Tizenkét elnökkel dolgoztam összesen a Tatabányai Sport Clubnál, és azt mondhatom, hogy valamennyiükkel remek kapcsolatot alakítottam ki. Az elmúlt negyvenhét év alatt mindig megpróbáltam a maximumot produkálni, mind versenyzőként, mind pedig edzőként, az olimpiai években talán kicsit túl is lőttem a célon, már ami a túledzettséget illeti. Utódom, Pócza Károly jó szakember, biztos kezekben marad a szakosztály koordinálása. De egyet megígérhetek, teljesen nem szakadok el a klubtól, lehetőségeimhez mértem igyekszem majd tanácsaimmal segíteni a többieket, persze már a háttérből, mert ugye a légkör az nagyon hiányozni fog.

– Hordott magánál kabalát, vagy tartott valamilyen rituálét a megmérettetések előtt, hogy szerencséje legyen?
– Rituálét nem tartottam, azonban minden egyes viadalon egy csíkos, úgymond bulgár "matrózdresszben" versenyeztem, volt belőle több tucat. Az eredményeimet tekintve, szerintem szerencsét hozott ez a színű ruhadarab.

Született: Tarján, 1949. 11. 27.

Legjobb eredmények: Európa-bajnok

1978., Csehszlovákia

Kétszeres világbajnoki ezüstérem

1973., Havanna, 1979. Szaloniki

1972-es müncheni olimpia: 7. hely

1976-os montreáli olimpia: 6. hely

1980-ban is olimpiai kerrettag volt,

de sérülés miatt visszalépett

Kétszeres Európa válogatott

Hétszeres magyar bajnok, sokszoros

magyar csúcstartó

Család: nős, 3 gyermek, 4 unoka

1989-től vezetőedző a TSC súlyemelő

szakosztályánál Stark András 47 év után búcsúzott -->