2011.05.18. 11:26
Focizni hívják a felsős diákokat
Pénteken 15 órától a tatabányai általános iskolák felsős diákjai mérik össze tudásukat kispályás focitornán. A részletekről Bozsik Péterrel, a TASk elnökével beszélgettünk.
<extra>– Több mint két hónapja választották meg a Tatabányai Alapítványi Sportkör, ismertebb nevén a TASK elnökének. Miként értékeli az elmúlt időszakot? – kérdeztük Bozsik Pétertől.
– Célunk az, hogy minél több gyermekkel megkedveltessük a labdarúgást. Örültem annak, hogy két hajdani válogatott játékos, Csapó Károly és Klausz László is igent mondott a felkérésemre, akiktől amellett, hogy trükköket is elleshetnek a gyerekek, rengeteg élményt is meghallgathatnak. A kicsikkel foglalkozik a mai tatabányai játékosok közül Megyesi László, illetve fiam, Bozsik József is. A szülők pozitívan fogadták a változásokat. A későbbiekben szeretnénk még szervezettebben dolgozni, szeptembertől több gyermekkel foglalkozni, s mint korábban is említettem, magas szintű képzést adni minden labdarúgónknak.
– Akkori beszélgetésünkkor úgy fogalmazott: igyekeznek nyitni a megye utánpótlás-nevelő klubjai felé, ott lesznek több tornán, s a TASK is rendez majd néhányat.
– Örömmel mondhatom, hogy tettünk lépéseket, s pénteken a tatabányai általános iskolák felső tagozatos diákjait mozgatjuk meg.
– Mennyi csapatot várnak?
– Két korcsoportnak, az ötödik-hatodik, illetve a hetedik-nyolcadik osztályosoknak írtuk ki a tornát. A tanintézetek csapatonként tíz-tíz játékost nevezhetnek, bízom abban, hogy több mint tíz együttest köszönthetünk majd körünkben. A műfüves pályánkon négy játékteret jelölünk ki, öröm lesz látni, hogy sok gyermek egyszerre focizik. Szeretnénk, ha a fiatalok jól éreznék majd magukat nálunk, kupákat, érmeket és labdákat kapnak a legjobbak. Papp Attilának, az egyik gyorsétterem vezetőjének köszönhetően egy-egy menüre is meghívjuk a focistákat.
– A legtehetségesebbek előtt adott a lehetőség, hogy a TASK labdarúgóivá váljanak?
– Ígérhetem, edzőink árgus szemekkel figyelnek a tornán, bízom abban, hogy a legügyesebbek az ősztől nálunk rúgják majd a labdát.
Kovács László -->