2009.09.17. 11:15
Bécstől Pozsonyon át Budapestig futnak
Az idén már 20. alkalommal rendezik azt a futóversenyt, amelynek mezőnye október 19-én az osztrák fővárosból, Bécsből rajtol, s 321 kilométer megtétele után 23-án érkezik meg Budapestre. A verseny célja, hogy erősítse a nemzetközi, ezen belül a három Európai Uniós tagország kapcsolatait, népszerűsítse az egészséges életmódot, a sportot, a futást, bemutassa Ausztriát, Szlovákiát és Magyarországot.
Az atléták október 21-én és 22-én haladnak át megyénk több településén, az egyik pihenőállomás a Tatai Edzőtábor lesz.
A versenyre most is szeptember 30-ig lehet nevezni. Az időpontig a nevezési díjat és a szállásköltséget is be kell fizetni. Nevezési díj: 35 000 Ft/fő + 20 % Áfa. A női, valamint a 60 év feletti résztvevőknek a nevezési díjból a szervezőbizottság 50% kedvezményt ad. A jubileum alkalmából a rendszeres – ötnél több alkalommal – résztvevők számára annyi százaléknyi kedvezményt biztosítanak a szervezők, ahány alkalommal részt vettek a rendezvényen. A kedvezmények közül csak az egyik vehető igénybe.
A férfi és női egyéni és váltó abszolút verseny első hat helyezettjei, valamint az egyéni és váltóverseny korcsoport győztesei tárgy- és egyéb díjazásban részesülnek.
Szállás és étkezési költségek a verseny időtartamára: A-kategóriájú szállás 90 000 Ft/fő+Áfa (szállodai elhelyezés teljes ellátással, 2 ágyas szobákban). C-kategóriájú szállás 35 000 Ft/fő+ Áfa (iskolai, kollégiumi jellegű elhelyezés, teljes ellátással).
A verseny útvonala
1. nap: Bécs – Pozsony kb. 92 km2. nap: Pozsony – Győr kb. 84 km
3. nap: Győr – Tata kb. 64 km
4. nap: Tata – Budakeszi kb. 60 km
5. nap: Budakeszi – Budapest félmaraton
Útvonal összesen: kb. 321 km
A szervezőbizottság címe
Bécs-Budapest Szupermaraton Szervezőbizottsága1135 Budapest, Lehel u. 20.
Telefon és fax: 1/3128-892.
E-mail: [email protected]
www.szupermarathon.hu
2. nap: Pozsony – Győr kb. 84 km
3. nap: Győr – Tata kb. 64 km
4. nap: Tata – Budakeszi kb. 60 km
5. nap: Budakeszi – Budapest félmaraton
Útvonal összesen: kb. 321 km A szervezőbizottság címe Bécs-Budapest Szupermaraton Szervezőbizottsága
1135 Budapest, Lehel u. 20.
Telefon és fax: 1/3128-892.
E-mail: [email protected]
www.szupermarathon.hu -->