2011.03.03. 06:55
A tudásunkat senki nem veheti el tőlünk
Egyre többet hallani a nyelvtanulás fontosságáról. Sok diák tudja, hogy nem elég egy nyelvet tudni, hisz IV. Károly is megmondta: „Ahány nyelvet beszélsz, annyi embert érsz.” Ez igaz, de sokakat meghátrálásra késztet a rengeteg tanulás.
Tény, hogy felvételiknél, álláskereséseknél sokat számíthat egy-egy idegennyelv ismerete, ugyanakkor az is igaz, hogy általuk új embereket, kultúrákat ismerhetünk meg. Egy külföldi kirándulás során sokkal több ismerethez, információhoz juthatunk, de olyan ismeretségekhez is, melyek néha örök barátságokká válnak. Erre kiváló alkalmat nyújtanak a cserediák programok is.
Aki már tanult bármilyen nyelvet, és abban sikert ért el, tudja, hogy milyen büszkeség töltheti el. Ebben a tanároknak is nagy szerepük van, de ahogy Annamária tanárnő is mindig mondja: „Ne nekem köszönd meg, én csak segítettem. Te dolgoztál érte, te tanultad meg.”
A tudásunkat ugyanis senki nem veheti el tőlünk és a befektetett munka mindig meghozza a gyümölcsét. Épp ezért a kezdeti nehézségek ellenére sem szabad feladni, kétségbeesni. Sosem szabad elfeledni, hogy idegennyelven csak tanulunk és nem szabad azt várnunk, hogy azonnal, vagy pár évnyi tanulás után máris rendelkezhetünk azzal a szókinccsel, amit anyanyelvünkön már korábban is birtokoltunk.