2024.02.28. 23:59
Mától Ácson fogadja vendégeit a legnagyobb egyszintes gyorsétterem
Megnyílt az első Burger King az M1-esnél.
Megnyílt az M1-es autópálya ácsi lehajtójánál a Burger King 56. hazai étterme február 28-án, amelynek különlegessége, hogy ez a gyorsétteremlánc első autópálya melletti egysége. A Budapest-Győr útvonalon, a 94. kilométerkőnél található Burger King az átutazó forgalom mellett természetesen a környéken élők és dolgozók számára is biztosítja az eredeti Whopper élményt. Az 1 milliárd forintot meghaladó beruházás tavaly márciusban indult, a Concó Pihenőhelynél megnyílt étterem több mint 50 munkavállalót foglalkoztat majd.

Fotó: Viszló Balázs / Forrás: 24 Óra
– Minket választottak, ami azt bizonyítja, hogy Ács ipara és gazdasága ígéretes – mondta dr. Szentirmai István, Ács polgármestere a beruházást üdvözlő beszédében. – Nemcsak a vállalat gyarapodott egy étteremmel, hanem Ács is – zárta szavait a városvezető, végül azt kívánta, hogy a Burger King váltson be minden hozzá fűzött reményt.
Sümegi László, a Fusion Zrt. elnöke visszaemlékezéséből kiderült, hogy az első hazai étterem, 1991-ben nyílt Budapesten, az Oktogonnál. A háromszintes étterem akkor a világ legnagyobb gyorsétterme volt. Azóta már számos más városban jelen vannak, 56 egységből 29 vidéken található. Hozzátette, hiába a nagy fejlődés, a cél továbbra sem változott az évek alatt: hangsúlyos a hazai alapanyagok használata.

– Most az első autópálya mellett elhelyezkedő Burger Kinget ünnepeljük, ahol a megszokott minőségű, friss, tűzön grillezett termékeink várják majd az utazókat és a környéken élőket egyaránt. Cégünk folyamatosan keresi a lehetséges helyszíneket, és az idei évre is tervezünk még további éttermeket, amelyekről reméljük, hamarosan beszámolhatunk – tette hozzá a Fusion Zrt. elnöke.
Az étterem az autópályán utazók mellett számít a környező települések hamburger rajongóira is, a jó elhelyezkedésnek és könnyű megközelíthetőségnek köszönhetően a cég reményei szerint hamar az egyik kedvenc megállóhelye lehet az erre közlekedőknek az új étterem. Akik nem szeretnének hosszabb ideig időzni, azok rendelhetnek autójukban ülve a drive-ban is.

Fotó: Viszló Balázs / Forrás: 24 Óra
Lelkes László, az MBK Renter Property Kft. fejlesztője elmondta, a világhírű étteremlánc legújabb 372 négyzetméteres étterme jelenleg hazánkban a legnagyobb egyszintes Burger King. A vendégtérben 83 ülőhely található, az ehhez tartozó teraszon pedig 78-an fogyaszthatják el kényelmesen kedvenc burgereiket.
A Burger King története csaknem 70 évre nyúlik vissza, amikor 1954-ben James McLamore és David Edgerton megalapította az első éttermet Floridában. Ők ketten voltak azok, akik megragadták a lehetőséget és egy olyan gyorséttermet hoztak létre, ahol elérhető árakon kiváló minőségű Burgereket szolgálnak fel vonzó és tiszta körülmények között a kedves vendégeknek. Ma is naponta több mint 1,6 millió szendvicset fogyasztanak el vevőik világszerte.