Haderőfejlesztés

2024.06.09. 12:52

Háborúra készül Németország?

A német védelmi minisztérium 60 ezerre növelné a hadsereg (Bundeswehr) tartalékosainak létszámát, nőket is beleértve – derült ki a fegyveres erők egyik magas rangú tisztségviselője vasárnapi bejelentéséből.

MW

Német katonák egy Airbus A400M típusú szállítórepülőbe szállnak fel

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Bundeswehr

Andreas Hoppe, a tartalékosok ügyeiért felelős iroda főfelügyelő-helyettese a sajtónak elmondta, a tartalékosok létszámának alkalmazkodnia kell a biztonsági kihívásokhoz annak érdekében, hogy megfelelően kiszolgálja a hadsereg az ország, illetve a NATO felé tett vállalásait.

A hadsereg egyszerűen nem tud kitartani és fejlődni a jelenlegi helyzetben, ezért szükségünk van olyan tartalékos erőre, amely képes teljes mértékben helyettesíteni az egységeket

– szögezte le.

A héten Boris Pistorius német védelmi miniszter már bemutatott egy a kötelező sorkatonasággal kapcsolatos javaslatot, leszögezve: szükség lesz „bizonyos jellegű sorkötelességre.”

Készen kell állnunk a háborúra 2029-re

– jelentette ki a német parlament alsóházában (Bundestag) tárcavezető, aki a tervek szerint szerdán ismerteti az ezzel kapcsolatos elképzeléseit a törvényhozás honvédelmi bizottságában.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában