Közel–keleti konfliktus

2024.06.04. 10:35

Izraelben súlyos károk keletkeznek a libanoni lövedékek okozta tüzek miatt

Az izraeli–palesztin háború 242. napjának eseményeit ismertető hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner, a Világgazdaság és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Füst száll fel a libanoni Hezbollah rakétái által okozott tűzből Galileában, Izraelben

Forrás: AFP

Szlovénia hivatalosan is elismerte az önálló palesztin államot

A szlovén parlament kedden hivatalosan is elismerte az önálló palesztin államot, a határozatot 52 képviselő támogatta a 90 fős parlamentben. Az ellenzéki jobbközép pártok nem vettek részt a szavazáson - közölte a szlovén közszolgálati televízió.

A szlovén ellenzéki SDS párt visszavonta eredeti indítványát a palesztin állam elismeréséről, és újat nyújtott be

A Janez Jansa korábbi miniszterelnök vezette, jobboldali ellenzéki Szlovén Demokrata Párt (SDS) kedden visszavonta egy nappal korábban benyújtott népszavazási indítványát a palesztin állam elismeréséről, majd néhány óra múlva újat nyújtott be a nemzetgyűlésnek. 

A szlovén közszolgálati televízió jelentése szerint Jansa parlamenti felszólalásában elmondta:

 "technikai okokból" vonták vissza az eredeti javaslatot, és az újban "kijavították" az indoklást. 

"Időt nyerünk a kormánynak, hogy lehűljenek a kedélyek, némi előrelépés történjen a béketörekvésekben, és Szlovénia csatlakozhasson azokhoz az országokhoz, amelyek a legmegfelelőbb pillanatban fognak lépni" - mondta a politikus.

Úgy vélte:

 van rá esély, hogy a következő harminc napban béketerv szülessen Izrael és a palesztinok között, és megszűnjön a konfliktus. 

Amennyiben ebben a folyamatban előrelépés történik, a párt hajlandó támogatni Palesztina függetlenségét - húzta alá. 

A szlovén nemzetgyűlés kedden egyetlen napirendi pontként, rendkívüli ülésen tárgyalja a kormány azon döntését, hogy Szlovénia független és szuverén államként ismerje el Palesztinát az 1967-es határokon belül, illetve azokon a határokon belül, amelyekről az érintett felek egy jövőbeli béketárgyaláson megállapodnak. 

Urska Klakocar Zupancic házelnök az ülés kezdetén bejelentette: az SDS visszavonta a népszavazási indítványát, amely a törvények szerint harminc nappal késleltette volna szavazást. 

Jansa ezt követően, a képviselőkhöz intézett félórás beszédében jelentette be, hogy 

az indítványt ismét benyújtották, így a kormánynak lesz még egy hónapja a gondolkodásra. 

Tanja Fajon külügyminiszter a sajtónak úgy nyilatkozott: lesznek kísérletek ( ...) az eljárás lerövidítésére vagy a szavazás korábbi lebonyolítására. 

"Minden más üzenet a folyamat késleltetéséről, higgyék el nekem, rossz fényt vetne országunkra" - mondta a tárcavezető.
 

Az ENSZ-főbiztos támogatja az Egyesült Államok által bemutatott tűzszüneti megállapodást

Támogatásáról biztosította az Egyesült Államok által javasolt gázai tűzszüneti megállapodás tervét Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa, aki kedden a katasztrofálisnál is súlyosabbnak nevezte a palesztin térségben kialakult állapotokat.

Türk elmondása szerint Gázában súlyosan megsértették a hadviselés szabályait, így minden olyan kezdeményezést üdvözöl, amely véget vethet az ellenségeskedéseknek.

Volker Türk, az ENSZ emberi jogi főbiztosa
Fotó: Mohd Rasfan / Forrás: AFP

Csak reménykedhetünk abban, hogy a tűzszüneti megállapodás megvalósul, már csak a humanitárius helyzet miatt is,(...)már nem is lehet szavakkal leírni a helyzet súlyosságát, amely túlmutat a bizonytalan vagy katasztrofális állapoton

– mondta a kétnapos malajziai látogatása végén tartott sajtótájékoztatón az osztrák diplomata.

Az Egyesült Államok hétfőn felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy fogadja el a Joe Biden amerikai elnök által bemutatott, gázai tűzszünetről szóló javaslatot támogató állásfoglalást az izraeli hadsereg és a Hamász palesztin terrorszervezet közti harcok befejezéséről.

Katar egyértelmű álláspontot vár a fegyverszüneti javaslattal kapcsolatban

A gázai háborúban Izrael és a Hamász között közvetítő szerepet betöltő Katar kedden hangsúlyozta, hogy egyértelmű álláspontokra van szükség mindkét féltől a tűzszüneti megállapodás megkötéséhez.

Egyértelmű izraeli álláspontra várunk, amely az egész kormány válasza az Egyesült Államok gázai ajánlatára

– jelentette ki a katari külügyminisztérium szóvivője, Madzsed al-Anszári.

A tűzszüneti megállapodás azonnal véget vetne a Gázai övezet lakosokai, a túszok, valamint családjaik hosszú szenvedésének, és útmutatóként szolgálna a tartós tűzszünet eléréséhez, illetve véget vetne ennek a krízisnek

– tette hozzá Anszári.

A „Rabbis for Seasefire” csoport egyik tagja szimbolikusan egy zacskó rizst és egy fehér zászlót tart, hogy állandó tűzszünetre szólítson fel
Fotó: JACK GUEZ / Forrás: AFP

Katar továbbra is mind a két fél számára elfogadható párbeszédre törekszik – tette hozzá.

Joe Biden amerikai elnök pénteken mutatta be Izrael új háromlépéses tűzszüneti ajánlatát, azonban az elképzelés tartalmazott néhány, az eredeti tervtől eltérő elemet. Az izraeli kormányfő, Benjámin Netanjahu hétfői nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy országa elképzelése kevésbé átfogó, mint amit az amerikai elnök bemutatott.

A tervben a tűzszünetre, fogolycserére, továbbá a terület újjáépítésére vonatkozó lépések is szerepelnek.

Izraelben súlyos károk keletkeznek a libanoni lövedékek okozta tüzek miatt

Izrael északi részén az utóbbi napokban egyre súlyosabb károk keletkeznek a Libanonból indított rakéták és drónok okozta bozóttüzek.

Az izraeli tűzoltó- és mentőszolgálat kedd reggeli jelentései szerint 

mintegy húsz óra elteltével sikerült úrrá lenni a Galilea észak-keleti részén fellobbant tüzek legtöbb tűzfészkén, de még mindig vannak olyan erdők és hegyoldalak, ahol nem sikerült megállítani a lángokat.

Lángok lobbantak fel az országhatár közelében fekvő kibucoknál és mosávoknál, vagyis szövetkezeti falvaknál, az északi határnál fekvő katonai bázisok közelében, valamint Cfat város körzetében.

Jelentős térségek lángoltak a Golán-fennsíkon is a Libanonból érkező rakéta- és dróntámadások miatt, ahol az erős szél, és a sűrű aljnövényzet nyomán igen gyorsan továbbterjedt a tűz.

Tüzek égnek Észak-Izraelben, a libanoni határhoz közeli Kiryat Shmona városa mellett
Fotó: Jalaa MAREY / Forrás: AFP

A hegyes-völgyes domborzati viszonyok miatt számos helyre csak tűzoltó repülőkkel jutnak el, de tűzoltó autókkal is megpróbálják megközelíteni a veszélyeztetett területeket.

Tizennyolc tűzoltócsapat, a katasztrófavédelem szakemberei, a természetvédelmi hatóság emberei és önkéntesek dolgoznak a tüzek megfékezésén, melyek a nyári, száraz időjárás megjelenésével állandósultak a becsapódó libanoni rakéták, vagy elfogott, és lezuhanó lövedékrészek nyomán.

Tizenhat embert kezeltek a cfáti Ziv kórházban füst belélegzése miatt, közülük hét katonát, és Kirjat Smona önvédelmi járőrosztagának öt tagját. A civil lakosságot ezekről a vidékekről már több mint fél éve kitelepítették.

Az Egyesült Államok tájékoztatta Izraelt, mielőtt Joe Biden részletesen beszámolt az izraeli tűzszüneti elképzelésről

A Fehér Ház tájékoztatta az izraeli kormányt arról, hogy Joe Biden nyilvánosság előtt is részletesebben ismertetni szándékozik Izrael új javaslatát az átmeneti tűzszünetről, túszok elengedéséről és a gázai segélyszállítmányok kiszélesítéséről – közölte a Nemzetbiztonsági Tanács kommunikációs vezetője hétfőn.

John Kirby újságíróknak tartott sajtóbeszélgetésen kifejtette, hogy 

egy előremutató izraeli javaslatról van szó, ami intenzív diplomáciai munka eredménye, amerikai részvétellel.

A nemzetbiztonsági illetékes védelmébe vette Joe Biden pénteki bejelentését és annak időzítését, amikor a Fehér Házban tartott nyilatkozata során részletesen beszámolt a tűzszünetre, és az ellenségeskedés lezárására vonatkozó új javaslatról. Az időzítéssel kapcsolatban elmondta, hogy előző nap a javaslatot megkapták a Hamász képviselői, Biden elnök pedig a szokásoktól eltérően azért tartotta fontosnak tájékoztatást adni a tervezet részleteiről, mert véleménye szerint Izrael komolyan gondolja annak tartalmát, és nyomást akart kifejteni a palesztin félre.

Joe Biden amerikai elnököt (b) és Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt ábrázoló molinók egy Tel-Aviv-i irodaház falán
Fotó: Abir Szultan / Forrás: MTI/EPA

John Kirby ugyanakkor - részletek említése nélkül - azt elismerte, hogy az álláspontokra vonatkozó különbségek fennmaradnak. Hozzátette, Izrael belső vitáiról nem nyilatkozik azzal a folyamattal kapcsolatban, amely a javaslathoz vezetett, és úgy vélte, lényeg, hogy az izraeli külügyminiszter és a miniszterelnök is sajátjukként ismerték el a tűzszünetről szóló, több diplomáciai lépcsőből álló elképzelést.

Ki lehet jelenteni, hogy 

a „labda a Hamász térfelén pattog”, ami a folytatást illeti - értékelte a helyzetet a Nemzetbiztonsági Tanács kommunikációs koordinátora azzal kapcsolatban, hogy mi lehet a következő lépés a javaslat sorsát illetően.

John Kirby megállapította, hogy több hét izraeli és amerikai diplomáciai tárgyalás eredményeként jutottak arra a következtetésre, amit Joe Biden pénteki bejelentése tartalmazott, miszerint a Hamász lebontását sikerült elérni addig a pontig, hogy nem tudna a tavaly október 7-ihez hasonló támadást kivitelezni.

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök reagálására, miszerint a célja változatlanul a Hamász teljes felszámolása, John Kirby azt mondta, 

az amerikai fél egyetért abban az izraeli partnerekkel, hogy nem szabad megengedni, hogy a Hamász képes legyen ilyen támadás kivitelezésére, és azt sem gondolja, hogy Izraelnek meg kellene állnia a cél elérésének útján.

Hozzátette ugyanakkor, hogy „most jött el az ideje annak - amikor a palesztin terrorszervezet már nem lenne képes az október 7-hez hasonlatos támadásra -, hogy tovább lépjenek” és 

átmeneti tűzszünet következzen, legalább a túszok egy részének elengedésével, amelyre aztán a harcok tartósabb beszüntetése és a fennmaradó túszok elengedése épülhet.

John Kirby nem kommentálta Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök azon hétfői szavait, miszerint vannak eltérések aközött, ami az izraeli javaslatban szerepel és aközött, amit Joe Biden múlt pénteken nyilvánosan közölt.

Ez történt hétfőn:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában