Bűncselekmény

2024.03.04. 08:18

Feljelentést tettek az újbudai pedofilügyben

A közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István fordult a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz – derül ki a Magyar Nemzet cikkéből.

MW

Szexuális kényszerítés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség

Forrás: Shutterstock

Fotó: snob

Kiskorú veszélyeztetése, közfeladati helyzettel visszaélés bűntett gyanúja miatt tettek feljelentést az újbudai pedofil ügyében – tudta meg a Magyar Nemzet. A közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István azután fordult a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz, miután a lap megtudta: legalább két, az újbudai önkormányzat igazgatásában és fenntartásában álló intézmény munkavállalója lehetett az a fiatal férfi, aki a gyanú szerint egy mosdóban fajtalankodott egy kisfiúval.

A lap információi szerint ugyanakkor 

miután az egyik óvodában panaszt tettek ellene, nem kirúgták, hanem áthelyezték a kerület másik intézményébe.

Úgy tudni, a férfit jelenleg 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális kényszerítéssel gyanúsítják. 

Emellett a bírósági végzésben az is szerepel: 

adat van arra is, hogy a gyanúsított a felügyelete alatt álló, 12. életévét be nem töltött gyerekek sérelmére szexuális erőszakot követett el. 

Utóbbival egyelőre még nincs meggyanúsítva.

A teljes cikk ITT olvasható.

A szülők az óvoda igazgatójának felmentését kérik

Az óvoda vezetőségének azonnali felfüggesztését követelik a Gazdagréti Szivárvány Óvodába járó gyerekek szülei. Ebben az intézményben dolgozott az a pedagógiai asszisztens, akire múlt héten csapott le a rendőrség, s aki ellen szexuális kényszerítés gyanújával nyomoznak. A szülők levelet írtak a baloldali vezetésű XI. kerület polgármesterének és képviselő-testületének, amely több más intézkedést is szorgalmaznak, így azt, hogy gondozzák a gyerekeket hozzáértő pszichológusok - írja a Magyar Nemzet.

A levélben – amely a szerkesztőség birtokába jutott – a szülők bevezetésképpen rögzítik az eddig tudható információkat. Így például azt, hogy a rendőrség február 29-én nyomozást rendelt el az óvodában, mégpedig amiatt, mert egy feljelentés szerint egy 2018 óta ott dolgozó pedagógiai asszisztenssel kapcsolatban felmerült a szexuális kényszerítés alapos gyanúja. Megemlítette az írás azt a sajtóban megjelent információt is, hogy a polgármester belső vizsgálatot rendelt el.

A levélből kiderül: a szülők azt kérik, hogy azonnal függesszék fel az óvodaigazgatót és helyettesét, egyúttal tiltsák meg munkahelyi bejárásukat. 

Ezek mellett kérik az érintett gyermekek szakszerű pszichológiai vizsgálatát annak kiderítésére, hogy a kicsik mióta és milyen inzultusnak voltak kitéve. A szülők elvárják, hogy a zaklatásnak kitett gyermekeket megfelelő speciális ismeretekkel és gyakorlattal rendelkező gyermekpszichológus szakemberek vegyék gondozásba.

A szülők úgy tudják, hogy a gyanúba keveredett pedagógus-asszisztens közeli családtagja a XI. kerületi önkormányzat vezető beosztású munkatársa, aki – többek között – épp az óvodai területtel foglalkozik. Mint írják, elvárják a tiszta vizsgálat lefolytatása érdekében a családtag haladéktalan, átmeneti felfüggesztését is.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában