Alapjogokért Központ

2024.02.28. 10:11

Szánthó Miklós: a woke a kommunizmus új formája

A globalista woke-izmus a kommunizmus új formája, amely az egész civilizációra veszélyes – vélekedett az Alapjogokért Központ főigazgatója az M1 aktuális csatornán szerda reggel.

MW

Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint a woke a kommunizmus új formája

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Havran Zoltán

A woke ideológiát Magyarország mint kommunizmust már régóta ismeri. Ez a radikális liberalizmus mindent relativizál, azaz viszonylagossá tesz, és egalitárius, azaz egyenlősít. Tagadja a jó és rossz közötti különbséget, támadja a vallást és az egyházakat, a közösséggel szemben az egyént helyezi a középpontba, általában az Isten, haza, család fogalomrendszer minden pontját rombolja, ám a valóság rácáfol. Ez az érzelemvezérelt ideológia, mentalitás már nemcsak a belpolitikában jelenik meg például a migrációval, genderrel vagy multikulturalizmussal kapcsolatban, hanem a külpolitikában is, például az ukrajnai konfliktus kezelésében. Ez nem reálpolitika, alapja a háborús pszichózis, amely csak harctéri megoldásokat ajánl, s nem beszél tűzszünetről, békéről – fejtette ki Szánthó Miklós.

Kitért arra, hogy a napokban Emmanuel Macron francia elnök már azt mondta: nem zárható ki, hogy a Nyugat katonákat küldjön Ukrajnába. 

Ezt figyelembe véve már csak egy puskalövésnyire vagyunk a 3. világháborútól, ezért azonnali tűzszünetre lenne szükség

– fűzte hozzá.

Ezzel szemben a júniusi európai parlamenti választáson és a novemberi amerikai elnökválasztáson is döntési helyzetbe lehet hozni olyan politikusokat, akik tárgyalóasztalnál próbálják megoldani a konfliktust. A republikánus Donald Trump elnöksége alatt nem indított háborút, ellentétben a demokrata párti Joe Bidennel vagy Barack Obamával, s folyamatosan hivatkozott Orbán Viktor békepárti politikájára. Ha republikánus elnöke lenne az Egyesült Államoknak, akkor nagyobb esély lenne a békére

 – mondta Szánthó Miklós az M1 aktuális csatornán.

A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában a főigazgató elmondta: a napokban előadást tartott Washingtonban a Konzervatív Politikai Akció Konferencián, a CPAC-en. 

Amerikában érezhetően változik a jobboldali közhangulat, egyre jobban elítélik a woke külpolitikára gyakorolt káros hatásait, például az ukrajnai háború finanszírozását. 

A liberális progresszív woke célja a határok lebontása, korlátlanság az individualizmusban, s ez az érzelmi alapú „ostoba” politika „háborúba lovalja bele magát”. Az ukrajnai háborús konfliktus eredetileg nem Európa háborúja volt. Európa érdekeit sérti a beavatkozás, például a szankciók gazdasági hatásai. Ezzel a globalizmussal, globalista ideológiával szemben áll a szuverenista gondolkodás, amely a valódi demokráciát, a választópolgárom akaratát védő reálpolitika.

A CPAC következő rendezvényét Budapesten tartják áprilisban, és a fő üzenete az lesz: csapoljuk le a mocsarat Washingtonban és Brüsszelben! – ismertette az Alapjogokért Központ főigazgatója a Kossuth rádióban.

„A woke-mocsár elleni összefogás nemcsak választás kérdése, hanem kötelességünk is”

Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ operatív igazgatója az amerikai The Heritage Foundationnel közös, A genderideológia veszélyei itthon és külföldön című konferencián szólalt fel – adta hírül a Magyar Nemzet

„A nyugati világban sokan hallgatnak, amikor szembe kell szállni ezzel a mérgező, üres képzelgéssel, de a magyarországi és az amerikai konzervatívok nem ezt teszik” – húzta alá Törcsi Péter.

Az igazgató beszédében kiemelte, hogy a woke-mocsár elleni összefogás nemcsak választás kérdése, hanem kötelességünk is:

„Magyarország már kivette a részét a gyermekvédelemből és a genderideológia elleni harcból, már az óvodák, iskolák kapujában megállította ezt a liberális eszmét. Ne hagyjuk a szülők jogait és a gyerekek jövőjének megválasztását az iskolaszékekre és más, nem választott NGO-ra!”

Beszéde zárásaként Törcsi elmondta, „össze kell fognunk, hogy a józan gondolkodású emberek változást tudjanak elérni, egyesítenünk kell erőinket! Ezért szervezi az Alapjogokért Központ immár harmadik alkalommal az egyetlen európai CPAC-et, a CPAC Hungaryt idén április 25–26-án, Budapesten.”

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában