Világos üzenet

2023.12.05. 10:16

Fidesz: soha többé nemzetáruló baloldal!

A párt a közösségi oldalán idézte fel, hogy Gyurcsány Ferenc tizenkilenc éve árulta el a magyarokat - írja a Magyar Nemzet.

MW

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke (k), mellette felesége, Dobrev Klára, a DK árnyékkormányának vezetője (b), jobbról Bősz Anett, a DK főpolgármester-helyettese a Demokratikus Koalíció XII. kongresszusán a Budapest Kongresszusi Központban 2022. október 29-én

Forrás: MTI

Fotó: Máthé Zoltán

Tizenkilenc évvel ezelőtt 

a Gyurcsány-féle baloldal aljas módon elárulta a határon túli magyarokat, amikor a kettős állampolgárságról szóló népszavazáson a külhoni magyarság ellen kampányolt

– emlékeztetett a Fidesz a párt közösségi oldalán. Mint írták, 2004. december 5-e a nemzetáruló baloldal szégyenfoltja - olvasható a Magyar Nemzet cikkében.

– 2010 óta azonban

minden magyar felelős minden magyarért, és ha rajtunk múlik, ez így is marad. Soha többé nemzetáruló baloldal

– nyomatékosított a Fidesz.

Ma 19 éve a baloldal ki akarta közösíteni a nemzetből a határon túl élő magyarokat. Ezt nem felejtjük el nekik. Nem véletlen, hogy a kettős állampolgárság megadása az egyik első intézkedésünk volt 2010-ben - írta Kocsis Máté a Facebookon.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában