Amerikai elnökválasztás

2023.12.29. 12:11

Colorado államban mégis indulhat az előválasztáson Donald Trump, Maine államban viszont kizárták

Donald Trump is szerepelni fog Colorado állam republikánus előválasztási szavazólapján, miután a republikánus párt helyi szervezete fellebbezést nyújtott be a szövetségi legfelsőbb bíróságon - közölte Colorado közigazgatásának vezetője. Mindeközben Maine állam közigazgatásának demokrata párti vezetője kizárta Trumpot az elnökválasztási indulásból.

MW

A Republikánus Párt elnökjelöltségére pályázó Donald Trump volt amerikai elnök az Iowa állambeli Waterloo-ban tartott kampányrendezvényén 2023. december 19-én

Forrás: MTI/AP

Fotó: Charlie Neibergall

Shenna Bellows, Maine állam közigazgatásának demokrata párti vezetője hivatali hatáskörében eljárva döntött úgy, hogy eleget tesz a volt elnök indulásának megtiltására vonatkozó kérelemnek, amelyet többek között korábbi politikusok nyújtottak be.   

A Maine állam kormányzatát irányító demokrata tisztviselő megalapozottnak találta Donald Trump kizárását a választásból arra hivatkozva, hogy a 2021. január 6-i eseményekben játszott szerepével kimeríti az alkotmány 14. kiegészítésének kitételét: a jogszabály nem teszi lehetővé a hivatalviselést "zendülés érintettjeinek".   

A közigazgatási vezető döntése ellen lehetőség van fellebbezni, amit az eddigi hasonló jogvita érintettjei megtettek az elmúlt napokban.   

TRUMP, Donald
Résztvevők a Republikánus Párt elnökjelöltségére pályázó Donald Trump volt amerikai elnök kampányrendezvényén az Iowa állambeli Waterloo-ban 2023. december 19-én
Fotó: Charlie Neibergall / Forrás: MTI/AP

Ugyancsak csütörtökön Colorado állam, szintén demokrata közigazgatási vezetője azt közölte, hogy Donald Trump is szerepelni fog az állam republikánus előválasztási szavazólapján, miután a republikánus párt helyi szervezete fellebbezést nyújtott be a szövetségi legfelsőbb bíróságon. 

Jena Griswold bejelentette, hogy a republikánus elnökjelöltek január 5-én véglegesítendő listáján Donald Trump neve is ott lesz. 

Colorado állam legfelsőbb bírósága a múlt héten úgy döntött, hogy kizárja a korábbi elnököt az újbóli indulásból, az Egyesült Államok alkotmánya 14. kiegészítésének zendülésben való részvételre vonatkozó kitétele miatt.   

A republikánus párt coloradói szervezetének hivatalos fellebbezése mellett Donald Trump kampánycsapata is jelezte, hogy megtámadja a coloradói döntést a Washingtonban működő szövetségi legfelsőbb bíróságon, amely az Egyesült Államok legmagasabb szintű jogi fóruma.

Az állam közigazgatásának demokrata párti vezetője - annak ellenére, hogy hozzájárult Donald Trump nevének feltüntetéséhez - közleményében azon meggyőződésének adott hangot, hogy Colorado legfelsőbb bírósága jogos és igazolt döntést hozott, egyben arra biztatta a szövetségi legfelsőbb bíróságot, hogy "gyorsan cselekedjen".   

Szerdán Michigan állam legfelsőbb bírósága - Colorado állam legfőbb jogi testületével ellentétes módon - úgy határozott, hogy nem zárja ki Donald Trumpot az indulásból az elnökválasztáson. 

Donald Trump választási indulásának megakadályozására több államban indítottak különböző szervezetek pereket, a többi között Texasban, Nevadában és Wisconsinban.   

Az Egyesült Államokban Iowában, január 15-én kezdődik az előválasztások folyamata, amelynek során minden államban voksolnak a republikánus szavazók elnökjelöltjükről. Coloradóban március 5-én, az úgynevezett szuperkedden határoznak a jelölt személyéről, amikor további 14 államban is megtartják az előválasztást. Michiganben február végén és március első napjaiban döntenek a republikánus választók, hogy kit szeretnének jelöltjükként látni a 2024. novemberi elnökválasztáson.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában