Botrányos ügyek

2023.12.20. 06:50

Bűnösnek ítélte a bíróság korrupciós ügyben az Amnesty-vezér testvérét

Vig Mórt jogerősen egy év börtönbüntetésre ítélték, a szabadságvesztés végrehajtását végül két év próbaidőre felfüggesztették – tudta meg a Magyar Nemzet.

MW

Vig Dávid, az Amnesty International Magyarország igazgatója beszédet mond az Utcazene az utcán élőkért című ingyenes koncerten a Széll Kálmán téren 2018. december 10-én

Forrás: MTI

Fotó: Balogh Zoltán

Szinte szentként jellemezte magát a sok száz milliós költségvetési csalási ügy miatt jelenleg is letartóztatásban ülő Vig Mór abban a bírósághoz benyújtott beadványában, amivel a rá korábban kiszabott, jogerős büntetéssel járó hátrányos jogkövetkezményektől szeretett volna szabadulni – ismerteti a Magyar Nemzet

Vig Mór többek között arra hivatkozott, hogy a társadalom hasznos tagja, sőt karitatív tevékenységet végző alapítványoknak is segít, ráadásul az ítélet óta büntetőeljárás sem indult ellene. Utóbbi érvelés persze ma már nem állná meg a helyét, hiszen azóta több bűncselekményben is felmerült a neve – írja a lap. 

Ami a beadványt illeti, az azt a korrupciós ügyet érinti, ami a fellelhető bírósági határozatok szerint egészen 2016-ig nyúlik vissza: abban az évben indult eljárás a rendőrségen szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt egy férfi ellen, akinek a védelmét Vig Mór látta el. 

Miután a nemi erőszak ügyben a sértettet tanúként hallgatták ki, a rendőrség épülete előtt Vig Mór kétszer is azt az ajánlatot tette az áldozatnak és az ügyben ugyancsak tanúként szereplő barátjának, hogy ad nekik 400 ezer forintot, amennyiben a hölgy visszavonja terhelő tanúvallomását és a következő kihallgatásán már azt állítja: önként ment bele a szexuális együttlétbe. Az ajánlatot azonban egyik tanú sem fogadta el és fenntartották korábbi vallomásukat. 

Vig Mór ellen vádat emeltek, ügye több fórumot is megjárt, a végső, jogerős döntést 2022. január 25-én a Kúria hozta meg, amely vesztegetés bírósági vagy hatósági eljárásban bűntette miatt mondta ki bűnösnek, és egy év börtönbüntetésre ítélte a jogászt. A szabadságvesztés végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztették. Viggel szemben 300 ezer forintig terjedően vagyonelkobzást is elrendeltek, illetve öt évre eltiltották az ügyvédi foglalkozástól is. 

A jogász nevét egy november végi látványos adóhatósági razzia kapcsán ismerhette meg a közvélemény. Vig Mór az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére. 

A cikk folytatása ITT olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában