Diplomácia

2023.11.01. 18:34

Szijjártó: minden eddiginél közelebb kerülhetünk a harmadik világháború kirobbanásához

Amennyiben a nemzetközi közösség nem képes békésen rendezni napjaink biztonsági kihívásait, akkor az emberiség minden eddiginél közelebb kerülhet a harmadik világháború kirobbanásához - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Asztanában.

MW

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a meghallgatásán az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén az Országház Tisza Kálmán-termében 2023. október 31-én

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy csütörtökön Orbán Viktor kormányfő a kazah elnökkel tárgyal, ezt követően pedig sor kerül a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) következő csúcstalálkozójára, amelynek az utóbbi időszak biztonsági kihívásai miatt különösen nagy a jelentősége. 

Közölte, hogy

 Európa szempontjából a hidegháború vége óta nem volt olyan rossz a biztonsági helyzet, mint jelenleg, fegyveres konfliktus dúl a kontinensen, illetve a közvetlen szomszédságában is, eközben pedig a terrorfenyegetettség is egyre súlyosabbá válik. 

"Tehát keresni kell a békés megoldások lehetőségét. Ha a globális közösség nem lesz képes a mostani biztonsági kihívások közül legalább egyet-kettőt eljuttatni a békés megoldáshoz a következő viszonylag rövid időszakban, akkor nem teljesen irreális azzal számolnunk, hogy minden eddiginél közelebb kerülünk egy harmadik világháború kirobbanásához" - mondta. 

Szijjártó Péter leszögezte, hogy

 Magyarország a békében érdekelt, a kormány azért is tekinti fontosnak a részvételét a TÁSZ munkájában, mert a türk államok is minden esetben kiállnak a békés rendezés és az eszkalációs kockázatok csökkentése mellett. 

Ennek kapcsán emlékeztetett rá, hogy eddig a török elnök volt az egyetlen olyan politikus, aki sikerrel közvetített az ukrán és az orosz fél között a fekete-tengeri gabonamegállapodás tető alá hozásával, de sajnos azóta tovább romlott a helyzet e téren is. 

"Magyarország tehát a mielőbbi békés megoldásban érdekelt. Azt szeretnénk, ha minél előbb béke lenne a szomszédunkban, Ukrajnában, és azt szeretnénk, hogyha sikerülne elkerülni a legrosszabbat, vagyis a helyzet eszkalálódását, vagyis az országok közötti háborút a Közel-Keleten" - jelentette ki. 

A miniszter kitért a magyar-kazah kapcsolatokra is, és rámutatott, hogy idén sikerült előrelépést elérni az energetikai együttműködés területén. Hangsúlyozta, hogy 

a kétoldalú stratégiai partnerséget semmi nem példázza jobban, mint hogy a két ország segíti egymást az energiabiztonság garantálásában. 

Valamint tudatta, hogy csütörtökön Petőfi Sándorról neveznek el utcát Asztanában, amely gesztus is mutatja, hogy a kazahok mekkora jelentőséget tulajdonítanak a kétoldalú együttműködésnek. 

Végezetül pedig arról tájékoztatott, hogy 

Orbán Viktor kormányfő csütörtökön a kazah elnökkel, illetve a miniszterelnökkel fog tárgyalni, 

majd este megérkeznek a türk államok vezetői is, az azeri, a török, az üzbég, a türkmén és a kirgiz államfő is.
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában