99 Mozgalom

2023.11.28. 06:57

Súlyos büntetést kaphatnak a mikroadomány-botrány szereplői

A Magyar Nemzet arról ír, hogy súlyos börtönévek várhatnak azokra, akik a „mikroadományok” ügyében bíróság elé kerülnek.

MW

Karácsony Gergely főpolgármester köszöntőt mond a Budapesti Karácsonyi Vásár és karácsonyi élménypark megnyitóján a Városháza parkban 2023. november 24-én

Forrás: MTI

Fotó: Lakatos Péter

Komoly büntetést kaphatnak a 99 Mozgalom körüli botrány érintettjei, amennyiben beigazolódik annak a gyanúja, hogy több száz millió forintos bűnügyben vettek részt – írja a lap

Az eljárásról eddig annyi tudható, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) július óta költségvetési csalás miatt nyomoz, de a pénzmosás és – az OTP feljelentése alapján – a hamis magánokirat felhasználásának gyanúját is vizsgálják.  

A nyomozás előzménye, hogy a Nemzeti Információs Központ (NIK) júniusban hozta nyilvánosságra a baloldal külföldi kampányfinanszírozásának vizsgálatáról szóló összefoglaló jelentését, amelyben az is szerepelt, hogy 506 millió forint érkezett a Karácsony Gergely által alapított 99 Mozgalom Egyesület számlájára, döntően euróban és angol fontban.  A jelentés szerint „összesen 917 695 euró és 3900 angol font készpénzbefizetés valósult meg a számlán a vizsgált időszakban”. 

A félmilliárd forintot az egyesület hivatalos képviselője, a Párbeszéd politikusa, Perjés Gábor fizette be 2021 augusztusa és 2022 szeptembere között a mozgalom számlájára, több részletben, összesen tizenkilenc alkalommal. Öt tranzakció ráadásul az ötvenmillió forintot is meghaladta.

Karácsony Gergely a jelentés után kis, majd nagy ládikákban gyűjtött „mikroadományokról” kezdett beszélni, csakhogy az OTP vizsgálata megállapította, hogy az adományládákba nem is férhetett bele annyi pénz, amennyi a Perjés által bemutatott jegyzőkönyveken szerepelt. Kiderült az is, hogy a nagyrészt euróban és fontban lévő bankjegyek újak, gyűrődésmentesek, több esetben egymás utáni sorszámúak voltak. A bank által feltárt adatokból arra lehet következtetni, hogy „mikroadományokról” szó sem lehetett. 

A botrány azután csúcsosodott ki, hogy a közelmúltban Perjés otthonában, illetve Karácsony jogi főtanácsadója, Tordai Csaba ügyvédi irodájában házkutatást tartottak a nyomozók. 

Úgy tudni, 

Gyurcsány Ferenc bizalmasánál, volt államtitkáránál a hatóság okirat-hamisítás gyanúját erősítő bizonyítékokat foglalt le. 

Utóbbi cselekmény büntetési tétele ugyan enyhe, általában pénzbüntetéssel vagy felfüggesztett szabadságvesztéssel megúszható, csakhogy nem szabad elfelejteni, a NAV a költségvetési csalás és a pénzmosás gyanúját is felvető büntetőügyben hajtotta végre a házkutatásokat.

A titkosszolgálati jelentés, illetve az OTP feljelentése is több mint félmilliárd forintnyi „mikroadományról” tesz említést, de fontos megjegyezni, a pontos kár meghatározása a hatóságok feladata.

Mindenesetre ha ebből a több száz milliós, egyelőre ismeretlen eredetű összegből indulunk ki, akkor bizony súlyos börtönévek várnak azokra, akik a „mikroadományok” ügyében bíróság elé kerülnek. 

A cikk folytatása IDE kattintva érhető el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában