Változnak az idők

2023.10.10. 12:45

Éveken át folyamatosan támadta Izraelt Gyöngyösi és a Jobbik

Széderestés fordulata előtt néhány évvel a Jobbik elnöke, Gyöngyösi Márton több alkalommal is élesen támadta Izraelt. Gyöngyösiék Palesztina mellett szabályos kampányt folytattak, 2012-ben tüntetést szerveztek az izraeli követség elé, Izraelt terrorállamnak nevezték, Vona Gábor pedig 2014-ben minden magyar kapcsolatot meg akart szakítani a zsidó állammal – hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet.

MW

Gyöngyösi Márton, a Jobbik jelenlegi elnöke a Magyarországon Élő Palesztinok Egyesületének „Gáza terrorbombázása" elnevezésű budapesti demonstrációján 2014. július 16-án

Forrás: MTI

Fotó: Szigetváry Zsolt

2011. szeptember 26-án az azóta már megszűnt jobbikos N1TV Gyöngyösi Márton egy sajtótájékoztatójáról számolt be. A Jobbik akkori főkülügyese a magyar külügyminisztériumot támadta, és azt követelte, hogy Magyarország ismerje el a független Palesztinát az ENSZ-ben. 

Az idén már az amerikai nagykövet széderestéjén szereplő Gyöngyösi lecionistázta az Orbán-kormány egyik államtitkárát, és azért kritizálta Németh Zsoltot, mert „a becsődölt béketárgyalások folytatásának fontosságát emlegeti”. Ez a mondat összecseng az elmúlt időszak baloldali háborúpárti propagandájával.

A Jobbik mai elnöke 2011-ben egy meglehetősen ízléstelen hasonlattal azt is állította, hogy „Izrael a palesztin népet terrorban tartja a világ legnagyobb szabadtéri gettójában”. Gyöngyösi attól tartott, hogy Magyarország „teljes mértékben elszigetelődik a világban az Egyesült Államok és Izrael oldalán”.

Nem ez a durva zsidóellenes kirohanás volt ugyanakkor Gyöngyösiék egyetlen szélsőséges akciója. 2012 novemberében az izraeli nagykövetség előtt tüntetett a Jobbik. 

A Jobbik akkori elnöke, Vona Gábor szerint

Izrael a Gázai hadművelettel ismét bebizonyította, hogy egy „rasszista diktatúrát működtet, és létrehozta a történelem legnagyobb koncentrációs táborát: Gázát”.

A cikk folytatását a Magyar Nemzet oldalán olvashatják!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában