Katasztrófa

2023.09.09. 07:36

Földrengés Marokkóban: ezer felett a halottak száma, Novák Katalin felajánlotta a magyarok segítségét (videók)

Meghaladta az 1300-at a péntek éjszakai marokkói földrengés halálos áldozatainak száma –közölte a belügyminisztérium szombat este. A legfrissebb mérleg szerint már 1305 halálos áldozatot tartanak számon, és több mint 1800 sérültről tudnak. Több mint 1200 sérült állapota súlyos. A rabati székhelyű geológiai központ megerősítette, hogy az országot 7-es erősségű rengés rázta meg, amelynek epicentruma a közép-marokkói Al-Hauz tartományban volt.

MW

Túlélők után kutatnak egy összedőlt házban Moulay Brahimban, Al Haouz tartományban 2023. szeptember 9-én

Forrás: AFP

Fotó: Fadel SENNA

A rabati székhelyű geológiai központ arról számolt be, hogy a rengés 7-es magnitúdójú volt, az epicentruma az ország középső részén fekvő Al-Hauz tartományban volt, a turistaváros Marrákestől délnyugatra.   

A minisztérium közleménye szerint a földrengés Al-Hauz, Marrákes, Varzazát, Azilal, Sisáva és Tárúdánt tartományban okozott halálos pusztítást.   

A halálos áldozatok mellett - az ideiglenes mérleg szerint - 672 ember megsérült, és közülük 205 kórházba került. 

A marokkói média szerint ez a legerősebb földrengés, amely eddig a királyságot sújtotta.   

A hatóságok "minden szükséges erőforrást mozgósítottak a beavatkozáshoz és az érintett területek megsegítéséhez" - tette hozzá a belügyminisztériumi közlemény.   

Marrákes mellett a fővárosban, Rabatban, Casablancában, valamint Agadirban is érezték a rengést, ami pánikot keltett a lakosság körében. A közösségi oldalakon közzétett képek szerint sokan az utcára menekültek ezekben a városokban, attól tartva, hogy házaik összedőlnek.

Lakosok egy téren a 2023. szeptember 9-i marrakeshi földrengést követően
Fotó: Fadel SENNA  / Forrás: AFP

 

Az internetezők által közzétett fotókon és videókon nagy törmelékdarabok láthatók a marrákesi Medina negyed utcáin. Marrákes központjában egy minaret erősen megrongálódott, két ember megsérült. De készültek fényképfelvételek a lezuhanó törmelékek által összezúzott autókról is.  

A marrákesi regionális egészségügyi központ felhívta a lakosokat, hogy az emberek szombaton adjanak vért a sérültek számára.   

A földrengést követően számos ország államfője és kormánya nyilvánította részvétét a marokkói vezetésnek, és ajánlotta fel segítségét a mentési munkálatokhoz és a helyreállításhoz. A legfejlettebb és legnagyobb feltörekvő gazdaságokat tömörítő G20 csoport nevében - amely éppen csúcstalálkozott tart Újdelhiben - Narendra Modi indiai miniszterelnök fejezte ki szolidaritását Rabattal, és ajánlotta fel a csoport segítségét. Mások mellett Joe Biden amerikai, Hszi Csin-ping kínai és Vlagyimir Putyin orosz elnök is együttérzéséről és támogatásáról biztosította a marokkói vezetést és népet.

Tizenkilenc éve, 2004. február 24-én a Richter-skála szerinti 6,3-as erősségű földrengés rázta meg a Rabattól 400 kilométerre északkeletre fekvő Al Hoceima tartományt, amely 628 ember halálát és jelentős anyagi károkat okozott.   

1960. február 29-én pedig az ország nyugati partvidékén található Agadirban pusztított a földrengés, amely több mint 12 ezer ember - a város lakosságának egyharmada - halálát okozta.

Novák Katalin részvétét nyilvánította a marokkói földrengés áldozatai miatt

Részvétét nyilvánította az éjszakai marokkói földrengésben elhunytak miatt Novák Katalin köztársasági elnök VI. Mohammed marokkói királynak és családjának, valamint az ország népének az X (korábban Twitter) platformon szombaton közzétett üzenetében.

"Mélyen megdöbbentettek a Marokkóból érkező lesújtó hírek, ahol egy földrengés több száz embert megölt és még többen váltak hajléktalanná. Őszinte részvétem a marokkói királyi családnak és Marokkó népének; gondolataim és imáim az áldozatok családjaival és barátaival vannak ebben a tragikus pillanatban. Erőt kívánok a mentési műveletekhez, szükség esetén a magyarok készek segítséget nyújtani" - írta az államfő.   

Külügyi szóvivő: nincs magyar áldozata a marokkói földrengésnek

A jelenleg rendelkezésre álló információk alapján nincs magyar áldozata vagy sérültje az éjszakai földrengésnek Marokkóban - tájékoztatta Paczolay Máté külügyi szóvivő az MTI-t szombaton.

Közölte: nagykövetségünk folyamatosan veszi fel a kapcsolatot a Marokkóban élő vagy utazás céljából az országban tartózkodó magyar állampolgárokkal, megadva nekik minden lehetséges segítséget és információt. 

Valamennyien jól vannak, már biztonságos helyen tartózkodnak

– fogalmazott Paczolay Máté.   

Hozzátette: az elkövetkező időszakban továbbra is szoros kapcsolatban maradnak a marokkói külügyminisztériummal és a mentésben résztvevő hatóságokkal.

Kövér László részvétét nyilvánította a marokkói parlament vezetőinek

Részvétét nyilvánította a marokkói parlament két háza vezetőjének Kövér László, az Országgyűlés elnöke az országban péntek éjszaka történt földrengés áldozatai miatt – közölte az Országgyűlés Hivatala szombaton az MTI-vel.

A Nám Mijarnak, a Tanácsadó Kamara és Racsid Talbi El Alaminak, a Képviselőház elnökének küldött üzeneteiben K

övér László azt írta, mély fájdalommal értesült a királyságot ért földrengésről, amely több száz ember életét követelte, és amelyben még többen megsebesültek.

Kövér László részvétét fejezte ki a házelnököknek és minden marokkói polgárnak, különösen azoknak, akik elvesztették családtagjaikat és otthonaikat.

Közölte, Magyarország és a magyar Országgyűlés Marokkó mellett áll ebben a nehéz időben.

Világszerte számos ország felajánlotta támogatását a marokkói hatóságoknak

A marokkói hatóságok eddig hivatalosan nem kértek segítséget – közölte az MTI.

A nemzetközi vöröskereszt szombati közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy Marokkó hónapokig, sőt akár évekig is segélyezésre fog szorulni.

A marokkói királyi palota közölte: háromnapos gyászt rendeltek el az országban, a középületeken az egész országban félárbocra eresztik a zászlókat. A fegyveres erők mentőcsapatokat indítanak az érintett térségekbe, ahol ivóvizet, élelmiszert, sátrakat és takarókat biztosítanak a rászorulóknak

 – állt a palota közleményében.

Algéria bejelentette, hogy megnyitja a légterét a Marokkó számára humanitárius segélyt szállító repülőgépek előtt. Algéria két évvel ezelőtt megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Marokkóval a két ország hosszan tartó konfliktusa, a többi között a Nyugat-Szaharával kapcsolatos, több évtizedes vita miatt. Algéria akkor egyben lezárta légterét is a marokkói polgári és katonai légi forgalom előtt.

Abdel-Madzsid Tebbun algériai elnök szombaton azt is felajánlotta, hogy ha Marokkó igényt tart rá, Algéria – szolidaritása jeléül – kész maga is humanitárius segélyt szállítani a rászorultaknak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában