2023.09.01. 20:12
Az egész élet várakozás, felkészülés
A tanulás felkészülés az élethivatásra, de maga az élet, sőt az egész emberiség története is várakozás, felkészülés – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pénteken a fővárosi Szent István-bazilika előtti téren több ezer, katolikus iskolában tanuló diáknak.
Diákok budapesti katolikus iskolák közös Veni Sanctéján, ünnepélyes tanévnyitóján a Szent István-bazilika elõtti téren 2023. szeptember 1-jén
Forrás: MTI
Fotó: Szigetváry Zsolt
A bíboros a budapesti katolikus iskolák közös Veni Sanctéján arról beszélt:
a tanulás felkészülés a hivatásra, arra, hogy a munkánkkal hasznos tagjai legyünk családunknak, népünknek és az egész emberiségnek.
Ugyanakkor az is fontos, hogy ebben a munkában, ebben a hivatásban örömet találjunk, tette hozzá.
![ERDÕ Péter](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2023/09/OAF1BoizTgTjf-fqYQ_jzbLYN5ta6iJipFYiu7ouyTU/fit/1200/799/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzEzMTNmOTljZTdlYjQwZjliYTE4MjM1ODVlMDFlZjJl.jpg)
Fotó: Szigetváry Zsolt / Forrás: MTI
A bíboros a vőlegényre váró okos és balga szüzek példabeszédét magyarázva kiemelte:
Jézus mindenkinek az életében eljön, de aki úgy gondolja, kellően felkészült, hogy nincs más dolga, mint örömmel várni őt, annak könnyen elfogyhatnak a tartalékai.
![ERDÕ Péter](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2023/09/x6M-dqBlKeGGhcKWMkdjrC3sJbqHJaRouN4suru1W98/fit/1200/675/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RlODBhM2Q5NjhjNzRjMzQ4MDE5NGYyZmJkZWVkYjBk.jpg)
Fotó: Szigetváry Zsolt / Forrás: MTI
Úgy fogalmazott:
Elfogynak az illúzióink, elfogy a hitünk, elfogy belőlünk a szeretet meg a jóság, és mire odakerül a sor, hogy elszámoljunk, üres kézzel állunk.
Krisztus eljövetele nem hetek vagy egy-két év kérdése. A várakozás egy életen, sőt generációk életén át tart.
Ezért „nagylelkű szeretettel” nemzedékről nemzedékre át kell adni mindent, ami megerősít, ami erőt ad ehhez a várakozáshoz: a hitet, a szeretetet, az örömet, a kultúrát, az édes anyanyelvünket, amit ajándékként és hivatásként kaptunk, sorolta a bíboros.
Erdő Péter a szentmise végén átadta az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye újonnan, illetve újra kinevezett intézményvezetőinek megbízólevelét.
![ERDÕ Péter](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2023/09/xhBlXjKjZsEIjppUewb4pfKADUi-pUr6CPX5h-ATKbA/fit/1200/675/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzliYmQwY2ZjYTZhMjQ2MTg4M2FiMTIzNmI2NWQ2Y2Nm.jpg)
Fotó: Szigetváry Zsolt / Forrás: MTI
A szentmisén részt vett mások mellett Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára.
![SOLTÉSZ Miklós; ERDÕ Péter](https://cdnkpi.mediaworks.hu/2023/09/tp2jimsWeirXKTBCbg4OdBH8yCwxowaXH1_V6BxX8ug/fit/1200/676/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3MjE5ZDM1NzY5NTRkYzViNzdiMTU5ZjE1NmY5Yjdh.jpg)
Fotó: Szigetváry Zsolt / Forrás: MTI