Illegális bevándorlás

2023.08.09. 11:45

Több mint negyvenen fulladtak a tengerbe Lampedusánál

Negyvenegy ember meghalt, mert elsüllyedt a hajó, amellyel Olaszországba tartottak Észak-Afrikából – jelentette a túlélők beszámolóira hivatkozva az ANSA olasz hírügynökség szerdán.

MW

Illusztráció/Illegális bevándorlók érkeznek egy hajón a szicilíai Lampedusa kikötőjébe 2023. március 26-án

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Elio Desiderio

Az ANSA és a RAI olasz közszolgálati televízió híradása szerint a négy túlélőt – két férfit, egy nőt és egy kísérő nélküli kiskorút – a máltai zászló alatt közlekedő Rimona teherszállító hajó mentette ki a Szicíliai-szorosban, majd átadták őket az olasz parti őrségnek, amely a dél-olaszországi Lampedusa szigetére szállította őket.   

A Guineából és Elefántcsontpartról érkezett túlélők a mentőkkel közölték, hogy a tunéziai Szfákszból indultak útnak Olaszország felé. Elmondásuk szerint a tengerbe veszett áldozatok között három gyerek is van.   

Legutóbb a hétvégén járt szerencsétlenül két, migránsokat szállító hajó Lampedusa szigeténél. A balesetekben mintegy harminc ember – köztük két gyerek – eltűnt, egy nőt és egy kisgyereket holtan találtak, 57 embert viszont sikerült kimenteni.   

Az olasz belügyminisztérium adatai szerint idén eddig több mint 93 ezer ember – többségében guineai, elefántcsontparti, egyiptomi és tunéziai állampolgár – érkezett Olaszországba. Ez kétszer annyi, mint a tavalyi év azonos időszakában. Sok Tunéziából indult csempészhajó szenvedett hajótörést.  

Lampedusa, amely közelebb fekszik Afrikához, mint az olasz szárazföldhöz, gyakori célpontja az embercsempészeknek. Hétfőn újraindult az emberek elszállítása a szigetről, ahol a 400 fős táborban még mindig több mint 2200-an vannak.

Bakondi György: ha nem tudjuk a határt őrizni, összeomlik a schengeni rendszer is

Ha nem tudjuk a határt őrizni az illegális bevándorlóktól, akkor nemcsak a magyar emberek biztonsága kerül veszélybe, de összeomlik a schengeni rendszer is – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

Bakondi György hangsúlyozta: az európai határ támadás alatt áll és nincs információ, hogy csökkenne az érkező illegális migránsok száma.   

Hozzátette: 

Az Európai Unió ebben a helyzetben nem az európai emberek biztonságát helyezi előtérbe, sokkal inkább az érkező migránsok legalizálását és a tagállamok közötti automatikus szétosztását. Az EU „migránsgettók” létrehozására akarja rábírni a tagállamokat.   

Közlése szerint az ideérkezők elsősorban biztonsági kockázatot jelentenek, és ha a határt Magyarország nem tudja megfelelően őrizni, akkor nemcsak a magyar emberek biztonsága kerül veszélybe, hanem összeomlik a schengeni rendszer is, ami éppen azon alapszik, hogy a külső határokat erősen őrzik annak érdekében, hogy a belső határokon ne legyen ellenőrzés.   

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadóját kérdezték a nigeri helyzetről is. Bakondi György ezzel kapcsolatban kifejtette: a térségben jelenleg is hatmillió menekült tartózkodik, és amennyiben háborús konfliktus alakulna ki a térségben, úgy ezek az emberek tovább menekülnének Európa felé. A több millió migráns érkezése pedig kezelhetetlen, súlyos biztonsági helyzetet okozhat – mutatott rá.   

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában