Kárpátalja

2023.08.16. 16:27

Tiltakozik a KMKSZ a magyar iskola élére kinevezett új igazgató miatt

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége nyilatkozatban tiltakozik amiatt, hogy a munkácsi magyar iskola élére ukrán nemzetiségű, a magyar közösséghez nem kötődő igazgatót nevezett ki a Munkácsi Városi Tanács – tájékoztatott az MTI.

MW

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A KMKSZ elnöksége 

sajnálatosnak tartja, hogy miközben folyik a bírósági eljárás a II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatójának indokolatlan felmentése ügyében, a Munkácsi Városi Tanács új igazgatót nevezett ki az iskola élére.

A legnagyobb magyar érdekvédelmi szervezet elnöksége szerint 

elfogadhatatlan az is, hogy az új, az intézményhez és a közösséghez semmilyen módon nem kötődő igazgató kinevezését ultimátumszerűen, a kollektívával, a szülőkkel és a társadalmi szervezetekkel való konzultáció nélkül hajtották végre.

A kinevezés módja szerintük megkérdőjelezi a városvezetés szándékait a középiskola magyar tannyelvű oktatásának megőrzésével kapcsolatban

 – áll a KMKSZ elnökségének az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában.

A Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola korábbi igazgatóját, Schink Istvánt idén január 17-én a munkácsi kistérség több, köztiszteletben álló magyar intézményvezetőjével együtt menesztették.

Az ügyben jelenleg is tart a bírósági eljárás. Az iskola élére augusztus 15-én kinevezett Marija Pauk korábban az egyik munkácsi óvoda igazgatója volt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában