Több településen érezték

2023.08.19. 11:59

Földrengés volt Magyarországon

Magyar idő szerint 11 óra 13 perckor majd 11 óra 16 perckor két földrengés pattant ki hazánkban egymás után – írta a Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium. Az intézmény jelezte, hogy utórengések várhatóak az érintett területekről, azonban károkról nem érkezett bejelentés.

MW

Illusztráció

Forrás: Szabad Föld

Fotó: Németh András Péter

Magyar idő szerint 11 óra 13 perckor, majd pár perc múlva újra földrengés volt Békésben. Jelenlegi becslések alapján Gyomaendrődtől 11 kilométerre volt a földrengések epicentruma. A földrengések magnitúdója 4.0 volt, így a lakosság széles körben érezhette. A földrengések fészekmélysége 20 km volt – adta hírül a beol.hu

Eddig Mezőtúr, Békéscsaba, Szarvas, Lakitelek, Békésszentandrás, Kondoros, Öcsöd, Gyomaendrőd, Doboz, Gádoros, Hódmezővásárhely, Kecskemét településekről érkeztek bejelentések az obszervatóriumunkba. 

A Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság arról tájékoztatta a beol.hu hírportált, hogy Szarvas, Kardos és Csabacsűd környékéről érkeztek hozzájuk bejelentések a történtekről, de károkról senki nem számolt be.

A földrengést a megye több helyén is érezték. Egy békéscsabai hölgy arról számolt be, hogy három rengést éreztek a negyedik emeleten, az egész talán 15 másodpercig tarthatott, mintha az ágyat megrángatták volna, illetve a nyitott ablak elkezdett becsukódni. Békéscsaba belvárosában is érezték a rengést: 

ijesztő morajlás kíséretében mozdult meg a kanapé és a virágtartó állvány.

Bakulya Mihály, a beol.hu munkatársa Szarvasról arról számolt be, hogy a városban az említett időpontban 2-3 perc eltéréssel kétszer is megmozdult a föld. Pár másodpercig tartott a jelenség mindkét esetben, növekvő intenzitással, félelmetes zajok közepette. Rögtön lehetett érezni, hogy ez csakis földrengés lehet. Hanghatásként morajlás volt érzékelhető.

Ezt a szombatot se így képzeltem el délelőtt, hazatérve a piacról, Orosháza belvárosában. A hőségből behúzódva a nappaliba, leülve a kanapéra, megint megmozdult minden a szobában. Összeugrott a gyomrom – földrengés Orosházán, 2023. augusztus 19-én, 11 óra után

– írta Bakulya Mihály.

De ekkor már a szarvasiak a világ tudtára adták a közösségi oldalon, hogy nem is kicsi, amit éreznek. Sőt! 

Egy kiscsákói posztoló rutinosan mindent dokumentált: „szombat, 11 óra 16 perc, földmozgás, az ágyak és a csillár kimozdultak.” Nagyszénásiak is posztolták: ,Megint mozgott alattam a szék. Tiszta félelmetes” – írta valaki. 

A reagálók megerősítették, durva érzés volt. 

Nálunk rázkódtak a szekrények, kocogott az üvegajtó

 – reagált egy másik szénási, majd érkezett egy, a szomszédos Gádorosról is a tapasztalás: „az egyik rengés kisebb, a másik erősebb volt”.

Túrkevén is megmozdult a föld. Szintén a Richter-skála szerinti 4-es erősségű földmozgást regisztráltak a várostól mintegy három kilométerre 11:16 perckor – írta a katasztrófavédelem.

A délután folyamán utórengések jelentkeztek a térségben – adta hírül a BEOL.hu. Az obszervatórium közlése szerint Szarvas környékén 14:18 perckor egy 2,8 magnitúdójú, majd 14:21 perckor 3,5 magnitúdójú földrengés volt észlelhető. További utórengések várhatóak a térségben.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában