Kétnapos vita után

2023.06.15. 14:18

Nem kapott bizalmat a pozsonyi parlamenttől a szlovák szakértői kormány

Zuzana Caputová ugyanakkor bejelentette, az alkotmány adta lehetőségével élve, ügyvezető kormányként ad megbízatást Ódor Lajos kabinetjének.

MW

Zuzana Caputová szlovák államfõ a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és Petr Pavel cseh államfõvel közösen tartott sajtóértekezleten a megbeszélésüket követõen Kijevben 2023. április 28-án

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Szerhij Dolzsenko

Nem kapott bizalmat a pozsonyi parlamenttől a csütörtöki szavazáson a Zuzana Caputová államfő által jelölt, Ódor Lajos vezette szlovák szakértői kormány. Az államfő a szavazás után bejelentette: ügyvezető kormányként nevezi ki ugyanezt a kabinetet.

Ódor Lajos kormányának annak ellenére sem sikerült elégséges támogatást szereznie a pozsonyi törvényhozásban a kormányprogramjukról tartott szavazáson, hogy a dokumentum jóváhagyásához nem volt szükség abszolút többségre, vagyis 76 voksra a 150 fős parlamentben, elegendő lett volna a szavazáson részt vevő képviselők egyszerű többsége. A kormányprogram elfogadását 34 képviselő támogatta, 43-an ellene szavaztak, 54-en tartózkodtak, 5-en pedig nem szavaztak a jelen lévő 136 képviselőből.

A kormányprogramról tartott kétnapos vita során a legtöbben azt kifogásolták a dokumentumban, hogy kevés konkrét megoldást tartalmaz. 

A voksolás eredményére reagálva Zuzana Caputová "éretlen hozzáállásnak" minősítette a kormányprogram "tárgyilagos érvek nélküli" elutasítását, majd bejelentette: az alkotmány adta lehetőségével élve, ügyvezető kormányként ad megbízatást Ódor Lajos kabinetjének, amely ebben a minőségében a szeptember 30-ra kitűzött előrehozott parlamenti választásokig látja majd el feladatait.

Az előrehozott parlamenti választások kitűzésére azután került sor, hogy tavaly decemberben - a korábban a kormánykoalíció részét alkotó liberálisok által benyújtott bizalmatlansági indítványról tartott szavazáson - megbukott Eduard Heger szeptembertől kisebbségben kormányzó kabinetje. A kormány bukása után az államfő megbízatása alapján a Heger-kabinet ügyvezető kormányként látta el feladatait egészen májusig, amikor Eduard Heger felmentését kérte az államfőtől. Ezt követően az államfő szakértői kormányt nevezett ki, amelynek miniszterelnöke Ódor Lajos, a szlovák központi bank (NBS) korábbi alelnöke lett.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában