Háttéremberek

2023.05.08. 12:46

Ő a baloldal egyik fontos szereplője

A Magyar Nemzet cikkében a dollárbaloldal fontos háttéremberének, Somogyi Zoltánnak a tevékenységét mutatja be.

Forrás: Somogyi Zoltán/Facebook

Somogyi Zoltán 1998-ban Haris György szabad demokrata képviselőjelölt kampányfőnökeként dolgozott. Az ezredforduló környékén alapította meg társával, Szabados Krisztiánnal a Political Capital (PC) nevű politikai intézetet. 

A PC a kétezres években egyaránt dolgozott Gyurcsány Ferenc 2004-es programján, illetve a papíron kezdetben ellenzéki, de részben éppen Somogyiék tevékenységének „köszönhetően” egyre inkább balra sodródó, az MSZP-t időnként a parlamentben is kisegítő MDF-nek. 

Somogyi cége a pártelnök saját bevallása szerint 2003-tól adott tanácsokat Dávid Ibolyáéknak, és a párt 2004-ben hajszál híján, de bejutott az Európai Parlamentbe.

Somogyiék az ezt követő „Gyurcsány-években” sokszor párhuzamosan tűntek fel az elvileg ellenzéki és a kormányoldal mögött. Mindeközben ugyanis cégükkel Bajnai Gordonnal és számos minisztériummal is szerződésben álltak. 

A teljes Political Capital-csoport csak 2006 és 2010 között 432,2 millió forint kormányzati megbízást kapott. 

Az is elmondható, hogy Somogyiék nagyjából 190 millió forint értékű megbízása a Nemzetbiztonsági Hivataltól – a mai Alkotmányvédelmi Hivataltól - érkezett a Gyurcsány-korszakban. 

Tevékenysége keretében a PC a Magyar Nemzet 2009-es információi szerint a Jobbikra és a Magyar Gárdára is „rádolgozott”. A lap szerint nem csupán a két szervezet, hanem az azok élén álló személyek, különösen Vona Gábor, a Jobbik elnöke és a gárda alapítója is látókörbe került a Nemzetbiztonsági Hivatal és a PC közös ténykedése során.

Visszatérve Somogyi pályájára, a 2010-es választás előtt végül kampányfőnökként és képviselőjelöltként csatlakozott az egykori konzervatív párthoz. A következő négy évben előbb az MDF, majd az SZDSZ is megszűnt.

Néhány évvel később Somogyi az ATV műsorvezetője lett. 

„Készült az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének megbízásából” – ez a felirat jelent meg a Közös értékeink című videó végén, melyet a Nyugati Pályán nevű Facebook-oldal tett közzé, 2021 márciusában. A reklámnak is beillő anyag egy olyan, erősen egyoldalú, kormányellenes kampány része volt, amelyet amerikai adófizetői pénzekből, az USA helyi követségének megbízásából a Splendidea Communications nevű cég hajtott végre, melynek volt ügyvezetője, illetve közvetett tulajdonosa Somogyi Zoltán.

Végül, de nem utolsósorban, nehéz a véletlen művének tekinteni, hogy Somogyi nemrégiben Pankotai Lilivel, az elmúlt hetek botrányos tüntetéseinek egyik hangadójával találkozott a Megafonhoz tartozó Bohár Dániel által közölt képek tanúsága szerint. 

A teljes cikk a részletekkel IDE kattintva olvasható.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában