Guruló dollárok

2023.03.19. 08:14

Az adócsalás gyanúja is felmerült a baloldal botrányában, a NAV is beszáll a vizsgálatba

Súlyos visszaélések és törvénysértések gyanújára figyelmeztetett az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a baloldal kampányfinanszírozása kapcsán – hangsúlyozta Bánki Erik, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában annak kapcsán, hogy számvevőszéki vizsgálat indult a „guruló dollárok” ügyében.

Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnöke, a város polgármestere évértékelő beszéde előtt a hódmezővásárhelyi városházán 2023. február 8-án

Forrás: MTI

Fotó: Rosta Tibor

Súlyos visszaélések és törvénysértések gyanújára figyelmeztetett az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke a baloldal kampányfinanszírozása kapcsán – hangsúlyozta Bánki Erik, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában annak kapcsán, hogy számvevőszéki vizsgálat indult a „guruló dollárok” ügyében.

A kormánypárti politikus azt mondta, értesülése szerint 

az ÁSZ-vizsgálat a feltárt problémák miatt a vártnál hosszabb időt vesz majd igénybe, sőt be kell vonni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt is, mivel az ellenzéki pártok által benyújtott számlák alapján az adócsalás, adóelkerülés gyanúja is fennáll.

Az elmúlt harminc év legnagyobb botrányát éljük meg azzal, hogy négymilliárd forinttal külföldről próbálták befolyásolni a hazai választásokat, ami törvénytelen, erkölcstelen és elfogadhatatlan

– jelentette ki Bánki Erik.

Felidézte: a baloldali pártok komoly hazugságspirálba kerültek, hiszen eleinte „mikroadományokat” emlegettek, majd kiderült, hogy mindössze néhány nagy támogató adta össze a „bődületes mennyiségű” pénzt. Ezután azzal próbálták elterelni a gyanút, hogy civil szervezeteket támogattak a pénzből, de bebizonyosodott, hogy ez sem igaz – mondta a bizottsági elnök.

Szerinte Karácsony Gergely főpolgármester is érintett kell, hogy legyen az ügyben, hiszen a kampányban miniszterelnök-jelölt volt, és „az egyik legbizalmasabb tanácsadója, Korányi Dávid működtette” a külföldi finanszírozás rendszerét.

Bánki Erik teljességgel kizártnak nevezte, hogy a külföldi pénzek csak Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölthöz érkeztek volna. Hozzátette: 

a baloldali összefogás minden tagjának tisztában kellett lennie azzal, hogy a pénz honnan ered és milyen célokra fogják felhasználni.

Sőt a baloldali politikusok maguk is számtalanszor nyilatkoztak arról, hogy közös kampánystábot működtetnek, mindenről közösen döntenek – érvelt Bánki Erik, megjegyezve: a támogatás nagy része ráadásul a DatAdat nevű céghez vándorolt, ami mögött Bajnai Gordon korábbi miniszterelnök áll.

Bánki Erik kiemelte: minden magyar embernek joga van ahhoz, hogy tudja, pontosan mi történt, hiszen Magyarország irányításáról van szó.

„Nem engedhetjük, hogy külföldről irányítsák ezeket a folyamatokat” – húzta alá.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában