Korrupciógyanú

2023.02.07. 12:56

Eötvös-botrány: az iskola diákjai is tudtak a megvesztegetésről

A tanulók is tudtak arról, hogy „kenőpénz” által a gazdagabb szülők gyerekei felvételi nélkül vagy „eljátszott” felvételi vizsga révén juthatnak be az oktatási intézménybe – derül ki a Metropol szerkesztőségéhez eljuttatott levelekből, melyet a lap nyilvánosságra hozott.

Eötvös József Gimnázium

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: Teknős Miklós

A diákok is feltettek ezzel kapcsolatban kényelmetlen kérdéseket a pedagógusoknak, tudva arról, hogy egyes osztálytársaik eredetileg nem is szerepeltek a felvételi listákon, illetve látva, hogy egyes diákok mennyivel szerényebb teljesítményt nyújtanak az átlagnál – írja a lap.

A tanáraik ilyenkor azzal a magyarázattal szolgáltak, hogy az iskola érdeke megkívánja, hogy a tehetősebb szülők felvételi vizsgák megkerülésével is bejuttathassák gyermekeiket. 

A Metropol e-mail-címére sorra érkeznek a témával kapcsolatos levelek, hosszabb, újabb részletekkel szolgáló e-mailt írt például az egyik volt Eötvös-diák édesanyja. Azt mondja, örül annak, hogy „végre fény derült arra, mi folyik az Eötvös gimnáziumban már hosszú évek óta”. A vesztegetések ugyanis évek óta mérgezték az oktatási munkát és kihatottak a diákok hangulatára is.

Egy volt Eötvös-diák édesanyja küldte ezt a levelet a Metropol szerkesztőségének
Forrás: Metropol

Az édesanya szerint az iskola igazgatója és az iskolához tartozó alapítvány vezetője azért is tudták évtizedekig lebukás nélkül működtetni a korrupt rendszert, mert a tudásukkal felvételt nyert diákok az évek során óhatatlanul is kapcsolatba kerültek protekciós osztálytársaikkal és azok nem szívesen árulták be őket.

Amikor elkezdődött az oktatás, kiderült, hogy a gyerekemnek van három olyan osztálytársa, aki nem volt rajta a felvételivel bekerültek listáján. Minden diák és minden tanár tudott róla, hogy ezek a diákok protekcióval jutottak be. Volt egy általános iskolás osztálytársnője, akiről tudta, hogy az Eötvösbe felvételizett, de nem jutott be. Utólag mégis felvették, mert az anyja meglátogatta az igazgatót, és párhuzamos osztályba járt

– írta az édesanya, hozzátéve, hogy az egyik tanár, miután a diákok mindezt szóvá tették, magyarázattal is szolgált. „Az osztályfőnökük azt mondta, hogy az iskola érdeke ezt megkívánta”.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában