Benzinárstop

2022.12.08. 07:50

Az ellenzék korábban szidta a korlátozást, most megszorításokról beszél

Egyes ellenzéki pártok egy éve még szorgalmazták a benzinárstopot, amelynek eltörlését most a kormányzati kudarc beismerésének tartják.

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) ügyvezető alelnöke, árnyék-kancelláriaminisztere a DK által létrehozott árnyékkormány ülését követően megtartott sajtótájékoztatón Budapesten, a párt központi irodájában 2022. október 24-én

Forrás: MTI

Fotós: Bruzák Noémi

Saját korábbi álláspontjukkal teljesen szembemenve bírálták az ellenzéki pártok a kormány hétfőn meghozott, az üzemanyagárak befagyasztásának eltörlését célzó döntését. 

„Az árnyékkormány elutasítja az új kormányzati megszorítást, a brutális benzináremelést” – mondta tegnap Varju László, a DK országgyűlési képviselője, aki szerint a benzin árának emelése csak rontani fog a magyar gazdaság és a magyar emberek, családok helyzetén. Hasonlóan nyilatkozott tegnap Molnár Csaba, a Gyurcsány-párt EP-képviselője is, aki arról beszélt, hogy „a kormány kétszáz forinttal emeli a benzin árát”. 

„Folytatódnak a megszorítások és a hazudozás” – tette hozzá.

Érdekes, hogy Dávid Ferenc, a DK gazdasági szakértője idén nyáron még mindennek az ellenkezőjét hangoztatta. A Gyurcsány-párt gazdaságpolitikusa az ATV egyik adásában azt mondta, nyugodtan az egekbe lehet emelni a benzin árát, a magyarok úgyis kifizetik majd.

„Mára világossá vált, hogy az üzemanyag-ársapka működésképtelen. A kormány több mint egy éve használta a kommunista időket idéző ársapkát” – így reagált a Jobbik a kormány tegnapi döntésére. Pedig egy évvel ezelőtt még Dudás Róbert, a párt akkori és jelenlegi országgyűlési képviselője több parlamenti felszólalásában is azt szorgalmazta, a kormány fagyassza be az üzemanyagok árát, miként azt Horvátországban is tették.

A Jobbik mellett az MSZP is saját sikereként kommunikálta egy éve az ársapka bevezetését. A szocialisták egy évvel ezelőtt még úgy fogalmaztak, „rengetegszer elmondtuk az elmúlt napokban, hogy tarthatatlan a benzinár, és azonnali kormányzati beavatkozásra van szükség. A Fidesz-kormány végre belátta, hogy igazunk van, nem tudjuk, mi tartott eddig, hogy meghozzák a döntést.” Tegnapi közleményükben azonban már úgy fogalmaztak: a benzinársapka eltörlése egy újabb kormányzati kudarc bizonyítéka. 

„A kormány képtelen kezelni a válságot, ezt mutatja a benzinen lévő ársapka kivezetése” – állítja Márki-Zay Péter, a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje, aki annak idején be sem vezette volna a háztartásokat segítő intézkedést.

A teljes cikket itt olvashatja el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában