2022.10.13. 09:03
A baloldalt nem érdekli a magyarok véleménye
Ahogy korábban, úgy most is támadják a nemzeti konzultációt.
Jakab Péter, az Országgyûlés rendkívüli plenáris ülésén 2022. június 27-én
Forrás: MTI
Fotó: Kovács Attila
A Fidesz–KDNP szerint folyamatosan a magyar érdekekkel szemben politizál a baloldal, ezt az is jól mutatja, hogy most azért támadják a kormányt, mert nemzeti konzultáció indul a brüsszeli energiaszankciók ügyében – írja a Magyar Nemzet.
Nem meglepő, hogy a baloldal negatívan reagált a bejelentésre, hiszen továbbra is hangoztatják, hogy a brüsszeli szankciók működnének, és a kiterjesztésüket követelik. Érdemes felidézni: korábban Karácsony Gergely főpolgármester úgy nyilatkozott, hogy örül a szankcióknak és annak, hogy a magyar kormány sem tudta megakadályozni az elfogadásukat.
A legnagyobb baloldali párt, a Demokratikus Koalíció az első pillanattól kezdve ellenséges a nemzeti konzultációval, szerintük ugyanis semmi értelme az embereket megkérdezni a szankciókról.
Egy másik baloldali párt, a szankciókat ugyancsak feltétel nélkül támogató Momentum is feleslegesnek nevezte a konzultációt, és úgy látják, hogy az európai uniós szankciók működnek.
Emellett a Momentum kitért arra, hogy a konzultációs íveket országszerte össze fogják gyűjteni, és gyújtós gyanánt eljuttatják azt a rászorulóknak.
„Ha jön a Fidesz nemzeti konzultációja, tűzre vele!” – vélekedett Jakab Péter, a Jobbik volt elnöke a nemzeti konzultációról, miközben Hadházy Ákos, a baloldal támogatásával országgyűlési mandátumot szerzett képviselő a nemzeti konzultációt az eddigi legmocskosabb propagandaakciónak nevezte.
A nemzeti konzultáció intézményét már régóta baloldali támadások érik. Emlékezetes, hogy amikor 2015 májusában, az Európát elérő migrációs válság idején a kormány nemzeti konzultációt indított a bevándorlásról, a baloldal hosszú ideig álproblémának nevezte a migrációt.
A teljes cikk ide kattintva érhető el.