Növekvő megosztottság

2022.08.12. 07:54

Hadházy kész az együttműködésre

Nem cáfolta, de nem is erősítette meg Hadházy Ákos, hogy Márki-Zay Péterrel közös pártot alapítana.

Hadházy Ákos független baloldali politikus

Forrás: Magyar Nemzet

Fotós: Mirkó István

„Botorság lenne ma, 2022 augusztusában arról beszélni, hogy mi lesz 2024-ben az EP-választáson, olyan sok az ismeretlen tényező” – jelezte a Magyar Nemzet megkeresésére Hadházy Ákos, miután Márki-Zay Péter azt nyilatkozta: volt szó arról, hogy közös pártot alapítanak a független baloldali politikussal. Hadházy közölte: minden olyan politikai erővel kész együttműködni, amely valóban le akarja váltani a „Fidesz rendszerét”, és ezért hajlandó is tenni.

Ez azért is különös, mert amikor májusban Márki-Zay először szóba hozta az új politikai formáció lehetőségét, Hadházy Ákos – aki az Országgyűlés alakuló ülését bojkottálta, és azóta sem tette le a képviselői esküjét – egy Facebook-posztban bejelentette: nem csatlakozik politikus kollégája frissen alapított pártjához.

A hódmezővásárhelyi polgármester azonban a Magyar Nemzetnek nemrég megerősítette: beszélgettek Hadházyval a pártalapítás lehetőségéről. Márki-Zay azt is közölte, hogy a 2024-es európai parlamenti választáson – amelyet egy napon fognak tartani az önkormányzati választással – már elindulhatnak. A városvezető a lap kérdésére közölte azt is, hogy a hiteles ellenzéki szereplők közül bárkivel együttműködnek, aki leváltaná a kormányt, egyedül a Demokratikus Koalícióval zárta ki a kooperációt.

Egyébként információk szerint Márki-Zay Péter mellett a Jobbik korábbi elnöke, Jakab Péter is új párt alapításán gondolkodhat, ami a baloldalon tovább növelheti a megosztottságot.

– Ennyiféle pártot az ellenzéki választók nem tudnak eltartani – reagált a Magyar Nemzetnek Nagy Ervin, a XXI. Század intézet elemzője Márki-Zay Péter és Jakab Péter pártalapítási terveire. A szakértő szerint nagy esély van ugyan a két új párt megjelenésére, de ennek a baloldalon senki sem örülne, mert a jelenlegi hat balliberális formáció mellett két új politikai szervezet feltűnése még töredezettebbé tenné az ellenzéket. 

A teljes cikket IDE KATTINTVA tudja elolvasni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában