Szükség lehet rá

2022.08.02. 11:36

Hadházy Ákos a pártalapításon gondolkodik

A független parlamenti képviselő szerint tragikomikus az ellenzék.

Tragikomikus hozzáállás jellemző a mai ellenzékre 

– fejtette ki véleményét a Válasz Online-nak Hadházy Ákos független parlamenti képviselő. Az interjúban a politikus lemondóan nyilatkozva úgy fogalmazott: „Mint mondtam, már nem is akarom őket meggyőzni semmiről.”

Hadházy Ákos az interjúban felidézte: Az LMP-ben felkérték a vezetésre, de az szerinte vezethetetlen párt volt, az elnököknek nem volt több joguk, mint egy szóvivőnek. – Egy titkár meg tudta akadályozni 2018-ban, hogy koordináljuk az indulást a többi ellenzéki párttal, holott az elnökséget már sikerült erről meggyőznie addigra – emelte ki a politikus. Mint mondta, a Mindenki Magyarországa Mozgalomban alapító tag, alelnök is volt, és hangsúlyozta, hogy tag most is, mert tiszteli Márki-Zay Péter elhivatottságát, de kiemelte, hogy rengeteg szervezési hiba volt ott, amit akkor is elmondott. 

Egyelőre nem tudom, de nem mondom biztosra, hogy nem lesz. Ahogy az ellenzéki pártokat most elnézem, valószínűleg szükség lenne rá. 

– reagált Hadházy Ákos arra a kérdésre, miszerint alapítana egy új pártot. Ugyanakkor kifejtette azt is, hogy annak nincs értelme, hogy legyen egy Hadházy-párt, sok más elvérzett formáció után még egy. Hozzátette: értelme akkor van, ha rengeteg aktivistát sikerül megnyerni, illetve olyan alapítókat, akik ismertek, valamit letettek már az asztalra, van vesztenivalójuk és mégis beleállnak. Felmerült többek között Jaksity György neve is, aki nemrég a Corvinus Egyetem évnyitóján szólított fel a kormánnyal szembeni ellenállásra és a „rendszerváltás befejezésére”. Hadházy szerint ha pártalapításra adná a fejét, ő például éppen olyan ember, akit feltétlenül meg kellene keresni.

 

Borítókép: Hadházy Ákos független képviselő felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. december 13-án.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában