Véleményt változtattak

2022.06.16. 06:28

Két éve még a DK is élelmiszerárstopot akart

Csak lózung volt a DK részéről, hogy a lakosságot féltették az elszabaduló élelmiszeráraktól. Ugyanis két éve még támogatták az alapvető termékek árstopját, miután azonban a kormány meghozta ezt az intézkedést, a Gyurcsány-párt rögtön támadni kezdte a sokaknak létfontosságú segítséget.

Bár a DK rendszeresen, visszatérően támadja az alapvető élelmiszereknek a Fidesz által bevezetett árstopját, néhány éve még a Gyurcsány-párt is hasonló elképzelést szorgalmazott. – Rögzítse a kormány az alapvető élelmiszerek árát a veszélyhelyzet idejére! – követelte 2020 márciusában Barkóczi Balázs, a Demokratikus Koalíció szóvivője. Ironikus, hogy Barkóczi akkor részben azzal indokolta ezt az elképzelést, hogy „élelmes kereskedők minden szégyenérzet nélkül” emelték az élelmiszerek árát.

Miután azonban a kormánypártok idén januárban a tavaly októberi fogyasztói árakat határozták meg felső plafonnak 11 alapvető termék esetében, a DK gyorsan véleményt változtatott, és már nem a fogyasztóknak nyújtott segítség, hanem a gazdák vélt sérelmei szempontjából tekintettek a kérdésre.

Benedek Szilveszter, a DK agrárkabinetének vezetője az általa csirke far-hát akciónak titulált intézkedésről idén januárban már azt hangoztatta, hogy az „nemcsak megalázó, de a magyar gazdákat is veszélybe sodorja”. – Ezzel csak azt érik el, hogy a magyar gazdák és családjaik tönkremennek, mert az olcsó, de silány minőségű külföldi termékekkel nem tudják felvenni a versenyt – tette hozzá. Megjegyzendő, hogy az EU szabadpiacos működéséből következően mindig is voltak forgalomban a többi között olcsóbb és alacsonyabb minőségű termékek. Ugyancsak januárban Varga Zoltán DK-s országgyűlési képviselő pedig azt kifogásolta – a Fidesz melletti kötelező kampánynak nevezve –, hogy az üzleteknek a bejáratuknál található felirattal tájékoztatniuk kellett a vásárlókat a kedvezményes árakról. Kérdés, mit értett azalatt, hogy „nagy hiba lenne, ha az embereknek kizárólag ez alapján kellene dönteniük”, hiszen a felirat pusztán az árstop tényét közölte, ami megkönnyítette a vásárlóknak, hogy a pénztárcájukat kímélve válogassák össze a beszerzendőket.

Ugyancsak ócsárolta az alapvető élelmiszerek árstopját a DK újdonsült parlamenti képviselője, aki régebben a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) volt a főtitkára. Dávid Ferenc a Szeged TV áprilisi adásában pazarlásnak nevezte az intézkedést, ahogyan a benzinárstopot és a rezsicsökkentést is, mert szerinte inkább a lakosságnak kellene spórolnia. 

Én szerintem piaci folyamatokba ily módon beavatkozni nem szabad, a költségeket el kell ismertetni az árban, tehát azt hiszem, hogy ez hosszú távon nem valósítható meg. […] Tehát én nagyon idegenül nézem ezt a dolgot

– fogalmazott.

Mint ismert, a kormány javaslata alapján a parlament az év elején döntött arról, hogy kilencven napig 11 alapvető termék ára a tavaly október 15-i szinten maradjon. Később az intézkedést meghosszabbították az ukrajnai háború okozta drágulás miatt, így a fogyasztók továbbra is olcsón juthatnak kristálycukorhoz, búzafinomliszthez, finomított napraforgó-étolajhoz, sertéscombhoz, csirkemellhez, csirke far-háthoz, csirkeháthoz, csirkefarhoz, csirkeszárnyvéghez, valamint az ultramagas hőmérsékleten hőkezelt, 2,8 százalék zsírtartalmú tehéntejhez.

Borítókép: Gyurcsány Ferenc/FERENC ISZA / AFP 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában