Olasz államfőválasztás

2022.01.23. 22:05

Salvini szerint veszélyes, ha Mario Draghi feláll a kormányfői székből

Veszélyesnek nevezte a miniszterelnök Mario Draghi államfővé választását az adott gazdasági helyzetben Matteo Salvini, a jobboldali Liga vezetője vasárnap este tartott sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva, hogy könnyebb másik elnökjelöltet, mint új kormányfőt találni.

Matteo Salvini kijelentette:

veszélyes lenne most eltávolítani Draghit a kormányból a jelenlegi gazdasági válsághelyzetben.

Kifejtette, egy új kormány felállítása napokra megbéníthatja az országot. Közölte, a jobboldal nem akar miniszterelnök-cserét, miközben az energiaárak folyamatosan emelkednek az inflációval együtt.

Matteo Salvini a hétfő délután kezdődő elnökválasztás helyszíne, a római képviselőház előtti téren találkozott újságírókkal.

Megerősítette a jobboldal állásfoglalását, miszerint a kormányt tavaly februártól vezető Mario Draghi nem számít „automatikus” államfőjelöltnek, főleg, ha távozása a kormánypalotából esetleges belpolitikai válsághelyzethez vezet.  

Matteo Salvini elmondta, hogy a parlament jobbközép és jobboldali pártjai más közös jelöltben gondolkodnak, és gyors elnökválasztást szeretnének. Az esetleges jelöltek nevét továbbra sem árulta el, de közölte, hogy a Liga vezette jobboldali koalíciónak Olaszországban és nemzetközileg is elismert jelöltjei vannak, „akár több is”. Hozzátette: minden attól függ, hogy a baloldal hajlandó-e együttműködni, vagy „minden jobboldali javaslattal szemben vétót emel”. Salvini emlékeztetett, hogy a felmérések, valamint a legutóbbi időközi választások eredménye szerint a jobboldal bír többséggel az országban, ezért a jobboldalon van a sor elnökjelöltet állítani.

Matteo Salvini előtt Silvio Berlusconi a Hajrá, Olaszország! elnöke nevezte szükségesnek, hogy a Mario Draghi vezette kormány a jelenlegi törvényhozás végéig, vagyis 2023 tavaszáig a helyén maradjon a pandémia miatti pénzügyi-gazdasági reformprogramok folytatására. Az Európai Központi Bank (EKB) volt elnökéből lett kormányfő Draghi államfővé választását az előrehozott választásoktól tartó Öt Csillag Mozgalom (M5S), valamint a minél előbbi választásokat sürgető Olasz Testvérek (FdI) sem támogatja.

Elemzők szerint Mario Draghi továbbra is a legesélyesebbként indul az olasz köztársaság tizenharmadik államfőválasztásán. Draghi jelölését jelenleg nyíltan csak a Demokrata Párt (PD) centrista szárnya támogatja, miközben a párt baloldali csoportjai osztják az általános nézetet, hogy könnyebb más elnökjelöltet, mint másik miniszterelnököt találni Mario Draghi helyére.

A pártok közötti egyeztetés a választás kezdetéig tart, sőt a voksolás alatt is folytatódik.

A hétfő délután kezdődő államfőválasztás szabályai szerint nincsen szükség a jelöltek előzetes megnevezésére: ha a pártok nem nevezik meg hivatalos jelöltjeiket, a szavazás során válik világossá, kik szerezhetnek többséget. Az Öt Csillag Mozgalom vasárnap jelezte, hogy jelöltjei között szerepel Andrea Riccardi történész, a Szent Egyed közösség volt elnöke, de Matteo Renzi az Élő Olaszország (IV) vezetője és Matteo Salvini is azonnal megvétózta Riccardit, akinek így az esélyei szertefoszlottak.

A Demokrata Párt már korábban jelezte, hogy az első, kétharmados többséget igénylő szavazási fordulókban a párt tagjai fehér cédulával voksolhatnak, egészen a negyedik fordulóig, amikor már elegendő az abszolút többség. Hasonlóképpen a Liga is üres szavazattal készül voksolni az első szavazási fordulóban.

Borítóképünkön Matteo Salvini, a jobboldali Liga vezetője. Fotó: MTI/EPA/ANSA/Claudio Peri

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában