Ország-világ

2021.11.19. 06:32

Volner János: vannak átállítható jobbikosok

Beépített emberek akadályozhatják meg a baloldali hatalomátvételt.

Budapest, 2017. október 30. Volner János, a Jobbik képviselője interpellál az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. október 30-án.

Forrás: MTI

Fotós: Kovács Attila

Ha a 2022-es választást a baloldal nyeri, a Jobbikkal együttműködve, egy-két mandátumot biztosan áthozunk, ezzel is megakadályozva a baloldal hatalomra jutását – véli Volner János, aki azt állítja, a Jobbikban „emberei” vannak, és készek kilépni a pártból, ha a nemzet érdeke azt kívánja. Nem ez lenne az első ilyen eset, az önkormányzati választások előtt Győrben például négy jobbikos képviselőjelölt lépett ki az ellenzéki összefogásból.

„Vannak még olyan jobbikosok Jakab Péter pártjában, akik csak azért tagok, mert hozzám hűségesek. Velük folyamatosan kapcsolatban vagyok, és kész vagyok 2022-ben egy-két mandátumot áthozni annak érdekében, hogy a baloldal ne kerüljön hatalomra” – mondta a Magyar Nemzetnek Volner János.

A Jobbik egykori alelnöke a Hír TV szerda esti adásában ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott:

Ki lehet szedni még jobbikosokat a pártból. Tehát ha Gyurcsányék abban bíznak, hogy a Jobbikkal szövetségre lépnek, és ilyen módon szerzik meg az ország irányítását, én meg tudom ígérni mindenkinek, hogy ki fogok szedni egy-két embert a Jobbikból, és át fogom állítani őket a másik oldalra, hogy a baloldalnak ebben az országban soha ne lehessen parlamenti többsége.

Volner János a lap megkeresésére ismét azt hangsúlyozta, ő a Jobbik ­2003-as alapítónyilatkozatának szellemében politizál ma is, amely kimondja: „Az elsődleges feladat a kommunista utódpárt és a vele összeforrt szélsőséges liberálisok eltávolítása a politikai hatalomból.”

„Nem fogom hagyni, hogy a baloldal hatalomra jusson, ráadásul pont azzal a párttal, ami a mi pénzünkből, a mi munkánkból épült fel parlamenti párttá. A Jobbik elárulta a nemzetet, nem segíthetik hatalomra Gyurcsány Ferencet”

– szögezte le a politikus.

Mint fogalmazott, a kiléptetések a választás után lehetnek, amikor a Jobbikban politizáló, „beépített emberei” megkapták mandátumukat. Véglegesnek kell tekinteni a helyzetet, utána kell lépni. Ha a baloldal nem nyer, ezek az emberek maradnak a helyükön „alvó Volner-ügynökökként” – tette hozzá.

A politikus felidézte: egyébként nem ez lenne az első eset, hogy az emberei a baloldal hatalomra jutásának megakadályozása miatt kilépnek a Jobbikból. Ismert, a 2019-es önkormányzati választások előtt Győrben a Jobbik négy képviselőjelöltje hagyta ott az ellenzéki összefogást. Egyikük, Fodor Roland a közösségi oldalán azt írta: „Az ellenzéki moslékszövetség elveszítette a képviselőjelöltjeinek negyedét, és a minimális győzelmi esélyeit is.” Hozzátette, hogy kilépésük hónapok óta tervezett volt, „nincs köze a DK országos pártközpontja által megrendelt, a fideszes polgármestert (Borkai Zsoltot) ocsmány módon lejárató anyagokhoz”.

Fodor úgy fogalmazott, az összefogáshoz azért csatlakoztak, mert így a terveik szerint a nemzetellenes baloldali pártok nem tudnak külön-külön frakciót alakítani az új közgyűlésben; ehhez pedig szükséges volt pár hónapig belemenniük – minden jóérzésű polgár döbbenetére – ebbe a „proletár rémálomba”.

Hozzátette, hogy értelmes magyar ember nem támogathatja a gyurcsányista erők megerősödését sem Győrben, sem országosan.

A Jobbik győri alapszervezete akkor azt közölte, a magánéleti botrányba keveredett Borkai Zsolt polgármestert leváltani a teljesen alkalmatlan Glázer Tímeára és a „gyomorforgató módon kampányoló bandájára” semmit sem javítana a város helyzetén. Fodor Roland egyben elnézést kért mindazoktól, akik az elmúlt időszakban azt hitték, hogy képesek lennének beállni egy teljesen alkalmatlan DK-s polgármesterjelölt mögé. A győri ellenzéki összefogásban akkoriban a Jobbik mellett a DK, az MSZP, az LMP és a Momentum vett részt.

Borítókép: Volner János interpellál az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. október 30-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!