Ország-világ

2021.11.10. 19:03

Kicsoda Bige Zalán, a baloldalt finanszírozó oligarcha elefántvadászatokra járó fia?

Bige Zalán László hat gazdasági társaságban szerepel tulajdonosként.

Bige László baloldali milliárdos fia, Bige Zalán apjához hasonlóan kedveli a luxust – írja az Origo. Egyik közösségi oldalán közzétett fényképe alapján éppen egy elejtett elefánt mellett pózol. Bige Zalánban és apjában tehát a vadászat iránti szenvedélyük is közös. Az alábbiakban bemutatjuk Bige Zalán céges érdekeltségeit (is). Ahogy az köztudott, a „vörösbáróként„ számontartott Bige László nemrég bejelentette, hogy kész anyagilag támogatni a Gyurcsány Ferenc vezette baloldal miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter kampányát. Bige amúgy hét éven át folytatott jogsértő kartellezést a műtrágyapiacon és okozhatott ezzel jelentős károkat a gazdáknak. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ezért 14 milliárd forintos bírságot rótt ki a versenyjogi szabályok súlyos megsértése miatt a hozzá köthető Nitrogénművek cégcsoportjának hat vállalkozására.

Bige, aki régóta Gyurcsány Ferenc bizalmasa vélhetően azért támogatja a baloldalt, mert azt reméli, hogyha hatalomra kerülnek, akkor nyomást gyakorolnak majd az igazságszolgáltatásra az ellene folyó eljárások megszüntetése érdekében.

Bige László korábban házi őrizetben volt, miközben megfinanszírozott az ex-SZDSZ-es Horn Gábor vezette, baloldali Republikon Intézetnek egy nagymintás közvélemény-kutatást. A legújabb hír vele kapcsolatosan az, hogy ismét vádat emeltek ellene. Az ügyészség szerint összesen 2 milliárd forinttal károsították meg Bige a saját vállalatát, a Nitrogénművek Zrt.-t, miközben több mint 700 millió forint vesztegetési pénzt kapott a cégvezető. A Nitrogénművek vezetésében pedig Bige Zalán is szerepet vállal.

Bige Zalán apjához hasonlóan szereti a luxust, és még a vadászat iránti szenvedélyük is közös

Bige László baloldali milliárdos egyik fia, az 1986-os születésű Bige Zalán az Instagram-profilján közzétett fényképe alapján egy elejtett elefánt mellett pózol. A fotó valószínűleg valamelyik egzotikus országban készülhetett, az elefántokra való luxusvadászat pedig milliókba kerülhetett.

Bige Lászlónak is az egyik luxushobbija a vadászat. A baloldalt finanszírozó oligarcha Nyíregyháza környékén egy saját vadászparkot is létrehozott, ahol több száz őzet, szarvast, vaddisznót őriznek. A milliárdos az állatokra vélhetően a saját kertjében vadászik.

Bige Lászlónak a festői szépségű erdélyi Kommandón is van vadászbirtoka, rajta egy nagy, kastélyszerű épülettel.A vörösbáró 5 tonnás, ezüstszínű helikopterrel jár Kommandóra vadászni. A helikopter értéke 3 milliárd forint körül lehet.A milliárdos Bige László fiának Facebook-oldalán látható egy régebbi fénykép, amely szintén valamelyik egzotikus országban készülhetett, egy luxusnyaraláson. Lássuk csak, hogy Bige Zalánnak mégis miből telik ilyen luxusra.

Bige Zalán céges érdekeltségei

Bige Zalán László hat gazdasági társaságban szerepel tulajdonosként az Opten cégnyilvántartó rendszere szerint, és vezetőként jegyzik az édesapja által grundolt Nitrogénművek Zrt.-ben.

A milliárdos fiát idén június 2-án jegyezték be tulajdonosként az egyébként 1999-ben alakult budapesti székhelyű Alma Trade Kft.-ben, amelynek fióktelepe Nyíregyházán van, tehát Bigéék családi fészkében. A cég további tulajdonosai, Bige Dávid Tibor (1994-es születésű) és Bige Zoltán József (1978-as születésű). A társaság árbevétele 458 millió forint volt 2020-ban. Itt érdemes megjegyezni, hogy Bige Zalán László a Nyírségi Alma Termelői Értékesítő Szövetkezet vezetője is. A másik családi cégben, a Genezis Trans Fuvarozási és Szállítmányozó Kft.-ben is tulajdonos Bige Zalán László, e társaságban is testvéreivel osztozik. A cég árbevétele 6,8 milliárd forint volt 2020-ban.

A Nyíregyházán bejegyzett NZRT-TRADE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek is résztulajdonosa Bige Zalán László. Itt testvérein kívül már édesapja, Bige László is tulajdonos. A társaság árbevétele 2020-ban közel 21,5 milliárd forint volt.Ugyancsak családi tulajdonban van a Bige Kft., melynek Zalán is résztulajdonosa testvérei és az apjával közösen. A cég 2014-ben Bige I. Kft. néven alakult, 2016-ban vette fel a Bige Kft. nevet, árbevétele azóta nem volt.A Bige Scutum Kft. 2021 októberében alakult, a többi társasághoz hasonlóan Nyíregyházán jegyezték be. A társaságnak ugyancsak a Bige testvérek a tulajdonosai, Bige Zalán, Zoltán és Dávid.Ugyanezzel a tulajdonosi körrel szerepel a cégnyilvántartóban a Bige Hoplon Kft., amelynek ügyvezetője is azonos a Bige Scutum Kft.-jével. Ezt a céget szintén idén októberben hozták létre.A Zalán résztulajdonában lévő cégek további három társaságot is tulajdonolnak. A Bige Hasso Kft.-t, a Nádudvari Agrokémiai Kft.-t és a Koronás-Szarvas Kft.-t.

Bige Zalán szerepet vállal az apja egyik zűrös cégében is

Bige Zalán szerepel még a Nitrogénművek Zrt. vezetésében is, amelynek működtetésével kapcsolatban felmerül anomáliák miatt október közepén vádolták meg az édesapját.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és önálló intézkedésre jogosult személy által elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntettével, továbbá hamis magánokirat felhasználásának vétségével vádolja Bige Lászlót és öt társát.Az ügyészség lényegében azt állítja, hogy a külföldön kötvénykibocsátással fejlesztéseihez több milliárdos forrást szerző cégtől csalárd módon vont ki forrásokat ezzel megrövidítve saját cégét és így a kötvénytulajdonosokat is.

A vád alapján Bige és társai összesen 2 milliárd forinttal károsították a baloldali milliárdos vállalatát, miközben több mint 700 millió forint vesztegetési pénzt kapott a cégvezető.

A Nitrogénművek Zrt. álláspontja szerint persze a Bige László és társai ellen megfogalmazott ügyészségi megállapítások alaptalanok.

14 milliárdos büntetést kaptak a Bigéhez köthető vállalkozások

Október végén pedig 14 milliárdos büntetést kapott a Nitrogénművek cégcsoportjának hat érintett vállalkozása, valamint a Hőgyészi Agrokémiai Kft. és a Cargill Magyarország Zrt. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata megállapította, hogy a Nitrogénművek Vegyipari Zrt. és vállalkozáscsoportja jogsértően törekedett éveken keresztül a partnerek és a cégcsoport közötti, illetve a viszonteladó partnerei közötti verseny, valamint az import korlátozására. A műtrágyakartell esetében a forgalmazói árverseny visszaszorítása miatt a hazai gazdák a jogsértés időtartama alatt – a tiszta versenyhelyzetben érvényesülő árhoz képest – magasabb árakkal szembesülhettek. Magyarán: A baloldali milliárdos megkárosította a gazdákat.

Bige László finanszírozza a Gyurcsány-Márki-Zay-féle baloldalt

Bige László október 8-án a Klubrádiónak nyilatkozva azt mondta, hogy az előválasztási színjáték mindegyik résztvevőjét kiváló jelöltnek tartja.

Hozzátette, hogy támogatni is kész őket, mivel bármilyen segítséget megadna Orbán Viktor ellen.

Október 31-én a vörösbáró Gulyás Márton radikális baloldali aktivista műsorában pedig arról beszélt, hogy pénzzel is támogatná Márki-Zay Pétert. Bige szó szerint ezt mondta: „Márki-Zay Péter nagyon jó lenne Magyarországnak”, aztán kiemelte, hogy hajlandó lenne anyagilag is támogatni a kampányát.

Gyurcsány volt államtitkárával egyeztetett a házőrizetben lévő Bige, aki ezt követően megfinanszírozta a baloldal közvélemény-kutatását

Még márciusban írtuk meg, hogy Horn Gábor, a baloldali Republikon Intézet elnöke, korábbi SZDSZ-es országgyűlési képviselő és Gyurcsány Ferenc államtitkára a már akkor büntetőeljárás alatt lévő, házi őrizetben tartott Bige Lászlónál járt látogatóban. Mindez úgy derült ki, amikor lefotózták Horn Gábort és balesetet szenvedett autóját.

Horn Bige birtokáról hajtott éppen ki. A Mandiner azon kérdésére, hogy mégis mit csinált a baloldali milliárdosnál, nem reagált, ami viszont biztos, hogy Bige ezt követően finanszírozott a Republikon Intézetnek egy 5 ezer fős, nagymintás közvélemény-kutatást, amely vélhetően több tízmillió forintba kerülhetett. A milliárdos oligarcha tehát már a tavasz elején, házi őrizetből is pénzelte a baloldalt. Később felmerült annak a gyanúja, hogy Karácsony Gergely úgynevezett „előválasztási„ kampányát is ő finanszírozhatta, ezt egyik fél sem erősítette meg, de nem is cáfolták egyértelműen az ezzel kapcsolatos sajtóértesüléseket. Karácsony látványos bukása után Bige pedig bejelentette Márki-Zay megtámogatását. Bige László vélhetően azért támogatja a baloldalt, mert azt reméli, hogyha hatalomra kerülnek, akkor nyomást gyakorolnak majd az igazságszolgáltatásra az ellene folyó eljárások megszüntetése érdekében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!