Bécs

2021.10.06. 14:11

Házkutatást tartottak az osztrák kormánypárt székházában és a kancelláriahivatalban

A gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó osztrák államügyészség (WKStA) szerda délelőtt házkutatást tartott a kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP) bécsi központjában és a kancellári hivatalban is, a házkutatások érintettjei mindannyian Sebastian Kurz kancellár bizalmi emberei: Johannes Frischmann sajtószóvivő, Gerald Fleischmann médiakoordinátor és Stefan Steiner vezető stratéga – erősítette meg írásos nyilatkozatában Kurz egyik szóvivője.

A Die Presse és a Kurier című lapok előzőleg megjelent értesülései szerint a vád hűtlen kezelés, megvesztegetés és kenőpénz elfogadása, elsősorban az Österreich napilapban megjelent közvélemény-kutatási adatok manipulálása érdekében. Ezeket a hirdetéseket a gyanú szerint a pénzügyminisztérium fizette, és a vádak szerint kizárólag az ÖVP pártpolitikai érdekeit szolgálták.

Az ügyészség a fent nevezetteken túlmenően nyomozást folytat Sophie Karmasin közvélemény-kutató, az ÖVP által delegált egykori családügyi miniszter, Thomas Schmid, a pénzügyminisztérium volt államtitkára, a Nemzeti Vagyonkezelő Holding egykori elnöke (ÖBAG), valamint Wolfgang és Helmuth Fellner, az Österreich médiacsoport tulajdonosai ellen.

A gyanú szerint a szóban forgó hirdetések és média kooperációs megegyezések értéke 1,3 millió euró (közel 470 millió forint) volt.

A tartalmak és ezek megjelentetésének időpontja miatt érintett az ügyben a médiacsoport szerkesztősége is, amely ellen a vád: a közvélemény befolyásolása „kozmetikázott” közvélemény-kutatási adatokkal.

August Wöginger, az ÖVP frakcióvezetője újságírók előtt felháborodottan utasította vissza a vádakat. Véleménye szerint az ÖVP-t és annak vezető politikusait érintő, ötéves múltra visszatekintő hamis vádakról sorra kiderült, hogy nincs alapjuk. „Ahogy azokban az ügyekben sem találtak semmi terhelőt, a mostani is csak egy politikai színjáték” – hangsúlyozta sajtóértekezletén a frakcióvezető.

Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (SPÖ) és a Szabadságpárt (FPÖ) gyorsan reagált a történésekre. Jan Krainer, az SPÖ frakcióvezetője és Christian Hafenecker, az FPÖ parlamenti képviselője Sebastian Kurz lemondását követelik.

Sebastian Kurz kancellár külföldön tartózkodik, így hivatalosan még nem foglalt állást az ügyben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!