Ország-világ

2021.09.15. 07:35

Karácsony sunyít, a Corvinusra kenné jogszerűtlen kinevezési botrányát (videó)

A főpolgármester szerint semmilyen előnyhöz nem jutott azzal, hogy szabálytalanul foglalkoztatta az egyetem.

Karácsony Gergely nem vitatja, hogy nyelvvizsga hiányában szabálytalanul dolgozott a Corvinuson, de továbbra is az egyetemre hárítja a felelősséget. A Mediaworks Hírcentruma kedden szentendrei fórumán kérdezte a politikust. Szerinte semmilyen előnyt nem élvezett a szabálytalan foglalkoztatással, mert csak nettó százezer forintot keresett. Állítása szerint egyetemi oktatóként ugyanazt a fizetést kapta volna, mint amit tanársegédként. Ám Karácsony arról hallgatott, hogy csak 2004 és 2008 között volt tanársegéd, utána négy évig már adjunktusként tanított, minden bizonnyal magasabb bérért – írja a Magyar Nemzet.

Az adjunktusi kritériumoknak Karácsony még annyira sem felelt meg, mint a tanársegédi feltételeknek, ugyanis többek között nem tudott idegen nyelven előadni. A főpolgármester most úgy magyarázkodik, hogy más jogviszonyban szabályosan taníthatott volna a Corvinuson, de „az egyetem elszúrta”.

Arra a kérdésre, hogy azért kivételeztek-e vele, mert Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök tanácsadója volt, csak annyit mondott:

„Hagyjuk már ezt a hülyeséget!”

Egy nappal korábban Karácsony szintén a Corvinus Egyetemre mutogatott a kialakult botrányban. Akkor a főpolgármester úgy fogalmazott: „Ő csupán végezte a munkáját.”

Mint ismeretes, a Magyar Nemzet számolt be arról a hétvégén, hogy lezárult az Oktatási Hivatal vizsgálata, ami megállapította, hogy Karácsony Gergelyt jogszerűtlenül alkalmazta tanársegédként és adjunktusként a Budapesti Corvinus Egyetem, ugyanis hiányzott az ehhez szükséges nyelvvizsga és a doktorjelölti jogviszony.

A hazugságspirálban vergődő baloldali főpolgármester érdemen eddig még nem reagált a hírre, most azonban aktuális utcafórumán minden felelősséget egykori munkáltatóira hárított.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!