Járvány

2021.09.04. 22:42

Franciaországban nyolcadik alkalommal tiltakoztak a védettségi igazolás használata ellen

A belügyminisztérium adatai szerint 215 helyen voltak megmozdulások.

Ismét, ezúttal 140 ezren tiltakoztak szombaton Franciaország-szerte a koronavírus-járvány miatt bevezetett védettségi igazolás használata ellen.

A belügyminisztérium adatai szerint 215 helyen voltak megmozdulások.

Ez volt az egymást követő nyolcadik hétvége, amikor a védettségi igazolás használatát szabadságjogi okokból ellenzőkön kívül a védőoltást ellenzők, vírustagadók és radikális pártok hívei is utcára vonultak, de a részvétel az elmúlt hónapban fokozatosan csökkent.

A múlt héten 160 ezren, az azt megelőző szombaton 175 ezren, míg három hete még 215 ezren tüntettek.

Párizsban öt külön csoportban 18 ezren vonultak fel. Az AFP hírügynökség tudósítása szerint a tömegben többen az éttermeket és a bárokat a második világháború náci megszállói francia kollaboránsaihoz hasonlítva „kollabóknak” nevezték.

A koronavírussal szembeni védettséget igazoló dokumentumot (oltási igazolás vagy a 72 óránál nem régebbi negatív teszt) a jelenleg hatályos törvények szerint augusztus 9. óta és november 15-ig kötelező bemutatni a legalább ötven főt fogadó nyilvános helyeken, így a vendéglátóhelyeken, beleértve a teraszokat is, a vonatokat és a távolsági buszokat, a kórházakat, a bevásárlóközpontokat, valamint a kulturális intézményeket, mozikat, színházakat, koncerttermeket. A kormány nem zárta ki, hogy november 15. után is használatban marad a dokumentum, amennyiben a vírus nem tűnik el az országból.

Egy csütörtökön közzétett felmérés szerint a franciák 67 százaléka támogatja a védettségi igazolás használatát, amely hozzájárult a koronavírus-járvány negyedik hullámának visszaszorításához.

A járványügyi mutatók a két héttel ezelőtti tetőzés óta napról napra csökkennek. A napi esetszám az elmúlt héten már nem emelkedett 15 ezer fölé, a 10 ezer kórházban ápolt fertőzött közül 2 ezer állapota súlyos, de az egészségügyi rendszer nincsen leterhelve.

A 67 millió lakosú országban a teljes lakosság csaknem háromnegyede megkapta a koronavírus-elleni oltás első adagját, s több mint 67 százalékuk, 45 millióan már a második adagot is felvette. A legalább hat hónapja beoltott 65 éven felüliek és a veszélyeztettek – mintegy 19 millió francia – számára szerdán kezdődött a harmadik védőoltás kampánya, hétvégén pedig előzetes időpontfoglalás nélkül bármely oltóközpontban lehet oltást igényelni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!