brutális bűnügy

2021.06.29. 16:48

Nem állítja le Ausztria az Afganisztánba történő kitoloncolásokat

– Nem állítjuk le az Afganisztánba történő kitoloncolásokat, és nem enyhítünk a menekültügyi törvényen – jelentette ki Sebastian Kurz osztrák kancellár.

Kurz annak nyomán nyilatkozott, hogy előző nap elfogták azt a két afgán férfit, akit a hét végén megtalált 13 éves kislány megerőszakolásával és meggyilkolásával gyanúsítanak.

A kancellár megdöbbenését fejezte ki az eset kapcsán, és mély együttérzését a család felé. Kijelentette, ilyen „barbár bűncselekmény felett nem lehet napirendre térni, a bűnelkövetőket nem támogatni kell a hamis tolerancia jegyében, hanem minél előbb ki kell toloncolni az országból.” Hozzátette, a törvény lehető legkeményebb szigorával fognak eljárni az elkövetőkkel szemben.

Karl Nehammer belügyminiszter pedig hangsúlyozta, hogy

a befogadó ország törvényeinek megsértésére, erőszakos cselekmények elkövetésére nincs mentség.

A kislány holttestét Bécs 22. kerületében egy fának támasztva járókelők találták meg szombaton reggel. A rendőrség tanúvallomások alapján hétfőn őrizetbe vett egy 18 éves afgán férfit, aki 2015-ben érkezett Ausztriába, és

egyszer már megítélt menedékjogát 2017-ben különböző bűncselekmények elkövetése miatt visszavonták,

de kitoloncolni nem tudták, mert még kiskorú volt.

A másik őrizetbe vett gyanúsított 16 éves, szintén afgán állampolgár, és 2021 áprilisában érkezett Ausztriába, menedékkérelmet adott be, mely jelenleg épp elbírálás alatt van.

Kihallgatásukat megkezdték. A rendőrség nem zárja ki további tettestársak közreműködését, de a folyamatban lévő nyomozás miatt egyéb információval nem szolgáltak.

Karl Nehammer belügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján elmondta, aki

„menedéket keres és talál Ausztriában, annak be kell tartania a törvényeket, amennyiben ezt nem teszi, azonnal ki kell utasítani az országból.”

Az ORF közszolgálati televízió újságírójának felvetését – miszerint „a súlyosan traumatizált menekültek integrációjával nem törődik eleget az állam” – a belügyminiszter határozottan visszautasította. A befogadó ország törvényeinek megsértésére, erőszakos cselekmények elkövetésére nincs mentség – fogalmazott a tárcavezető.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!