Boszporusz és Dardanellák

2021.04.05. 11:37

Letartóztattak Törökországban tíz nyugállományú tengernagyot

Őrizetbe vettek Törökországban több nyugállományú tengernagyot egy közös nyilatkozat miatt.

A török rendőrség hétfőn őrizetbe vett tíz nyugállományú tengernagyot, miután közös nyilatkozatban fejezték ki aggodalmukat amiatt, hogy az „utóbbi időben vita tárgyává vált” hazájukban a Boszporusz és Dardanellák tengerszoros kizárólagos ellenőrzési jogait szavatoló, a hadihajók fekete-tengeri jelenlétét szabályozó 1936-os montreux-i nemzetközi hajózási egyezmény. A nyilatkozat szombat késő este jelent meg, és

103 nyugalmazott tengernagy adta hozzá a nevét.

Az aláírók hangsúlyozták, hogy a montreux-i szerződés „a legjobb módon védi Törökország jogait”, és biztonsági szempontból is fontos szerepet tölt be.

Az aláírók úgy vélik, hogy a nemzetközi egyezmény megkérdőjelezése két másik ügy következménye. Az egyik a Boszporusztól nyugatra, Isztambul európai oldalára tervezett csatorna építése, a másik pedig a nemzetközi szerződések felmondásának lehetősége. Utóbbival vélhetően arra a közelmúltbeli eseményre utaltak, hogy Törökország március 20-án kilépett a nők elleni és családon belüli erőszak megelőzését célzó, az Európa Tanács égisze alatt elfogadott isztambuli egyezményből.

A Boszporusszal párhuzamos csatornára a török kormány szerint nem terjednének ki a montreux-i egyezmény előírásai.

A nyugalmazott tengernagyok nyilatkozata a török vezetés heves bírálatát váltotta ki, az ankarai ügyészség azonnal nyomozást indított. Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő a Twitteren azt írta, hogy a nyugalmazott katonák „puccsidőket idéző” nyilatkozatukkal csak lejáratták magukat, „nevetségessé és szerencsétlenné” váltak.

A hétfőn őrizetbe vett tíz nyugállományú tengernagyon felül további négynek három napon belül önként kell jelentkeznie a rendőrségen.

Az állam biztonsága és az alkotmányos rend elleni összeesküvéssel gyanúsítják őket.

Az Anadolu török állami hírügynökség szerint az érintettek felelnek a nyilatkozat készítéséért.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!