Ország-világ

2021.04.04. 17:58

Ezek a tünetek utalnak arra, hogy súlyossá vált a koronavírus-fertőzés

A Kovidők legfrissebb útmutatójából kiderül, hogy mire érdemes figyelni azoknak, akik elkapták a koronavírust, vagy esetleg úgy gondolják, hogy fertőzöttek lehetnek. A legfontosabb gyógyszerek mellett szó esik arról is, hogy miként lehet védeni azokat, akik egy koronavírusos beteggel laknak együtt, illetve mi a teendő, ha a betegség tünetei súlyosbodnak.

Forrás: Shutterstock

Hogyan érdemes felkészülni az esetleges megbetegedésre?

A Kovidők szerint az egyik legfontosabb eszköz a lázmérő, amely lehet hagyományos, de akár digitális is. Ezzel nemcsak azt lehet megállapítani, hogy valaki lázas-e, hanem időben felismerhető az is, ha a beteg állapota romlik – írja az Origo. Az orvosságok közül kiemelten fontos a lázcsillapító, ezek közül a Paracetamol, az Ibuprofen, a Metamizol és az Aszpirin, amelyek segíthetnek az enyhébb tünetek otthoni kezelésében.

A lázmérőn és a gyógyszereken túl a pulzoximéter is hasznos lehet, hiszen ez az eszköz megmutatja a véroxigén szintjét, és a legtöbb e-kereskedelmi oldalon vagy patikában az alapváltozata már nagyon olcsón beszerezhető. A vérnyomásmérő szintén egy olyan szerkezet, amely sok ember háztartásában nincs, de érdemes beszerezni.

Ezek közül a félkaros vérnyomásmérők a legmegbízhatóbbak.

Arra az eshetőségre is jó felkészülni, ha valaki a fertőzés miatt huzamosabb ideig kénytelen otthon maradni. Erre a célra fontos, hogy legyen megfelelő mennyiségű tartós élelmiszer, szappan, kézfertőtlenítő és műanyag szemeteszsák, valamint maszkokból és gumikesztyűkből sem baj, ha több van, hiszen ezek cseréje is rendkívül fontos.

A betegségre való felkészülés része az is, hogy kéznél legyen olyan szomszéd, rokon vagy ismerős elérhetősége, aki szükség esetén el tud menni a patikába vagy a boltba bevásárolni. Legyen könnyen megtalálható helyen a háziorvosunk telefonszáma, a tajkártya, valamint a személyazonosító igazolvány is.

Érdemes egy listát írni, amelyen az alábbi tételek szerepelnek:

  • szedett gyógyszerek
  • ismert betegségek
  • korábbi műtétek
  • ismert gyógyszerallergiák
  • legközelebbi értesítendő hozzátartozó
  • Mi a teendő, ha elkapjuk a koronavírust?

    A Kovidők kiemeli, hogy minden esetben szükség van a beteg folyamatos megfigyelésére, és szintén tartani kell a kapcsolatot a háziorvossal. A beteget, amennyiben több emberrel lakik egy lakásban, el kell különíteni. Azonban nemcsak neki kell karanténba vonulnia, hanem a vele együtt élőknek is.

    Ezért semmiképp se ők menjenek el bevásárolni a beteg számára, mivel rájuk is vonatkoznak a karanténszabályok. Ha bármire szükségük van, kérjék meg a szomszédot, rokonukat, ismerősüket, hogy szerezze be, de a legtöbb élelmiszer és háztartási eszköz rendkívül gyorsan beszerezhető az internet segítségével is.

    Emellett azonnal konzultálni kell a háziorvossal, ha a koronavírus-gyanús személynek immungyengesége, súlyos tüdőbetegsége vagy szív- és érrendszeri betegsége van.

    Ugyan a koronavírus-fertőzést csak a tesztelés mutathatja ki biztosan, vannak azonban olyan tünetek, amelyek megjelenése szintén utal a betegségre. Ezek a szag- és ízérzékelés elvesztése vagy megváltozása, a magas láz, rossz közérzet, száraz köhögés, fejfájás, szapora szívdobogás, a bőr érzékenysége, ízületi fájdalom, kifejezett fáradékonyság és a csökkent fizikai terhelhetőség.

    A beteg, ha a tünetek nem súlyosak, mindenképp pihenjen sokat, figyeljen a megfelelő folyadékbevitelre és a rendszeres étkezésre. Az utóbbinál érdemes a könnyen emészthető ételeket választani. Az enyhe tünetek esetében a beteg közérzetének javítása érdekében a lázcsillapítók használatát is javasolja a Kovidők, amelyek 4-6 óránként bevehetőek, de lehetőleg az étkezéssel együtt tegyék ezt meg.

    Tilos viszont egyszerre többféle láz- és fájdalomcsillapítót bevenni, mert túladagoláshoz vezet.

    Ha a lázcsillapító ellenére is tartósan magas a láz (39 foknál több), a beteg hátát és mellkasát langyos vizes törülközőbe kell csavarni. A hűtőborogatásnak nevezett eljárást addig kell folytatni, amíg a beteg testhőmérséklete nem csökken egy fokkal 38°C alá. A gyakori szellőztetés is elengedhetetlen, mivel a hideg, párás levegő csökkenti a légszomj érzését.

    Amennyiben a beteg állapota romlik, van néhány tünet, amelyek a vészhelyzetet jelenthetik. Ezek közé tartozik a nyugalomban fokozódó légszomj, a véroxigénszint 94 százalék alá esése, vagy ha 24 óra alatt 2 százalékkal esik, illetve ha 3 nap alatt 4 százalékkal csökken.

    Intő jel az is, ha a szisztolés vérnyomás száz alás esik (ez a vérnyomásmérőn az első érték.)

    Nemcsak az orvosi eszközök, hanem a megfigyelés is segíthet az intő jelek észrevételében, mivel a beteg tudatzavara súlyos állapotra utalhat. Az uralhatatlan hasmenés, a mellkasi fájdalom és a hányás is súlyos betegségre utalnak. Sürgősen hívni kell az orvost azokban az esetekben is, ha a beteg állapota látszatra is jelentősen romlik, lila az arca vagy az ajkai, vért köp, vagy már harmadik napja tart a magas láz, amelyet nem is tudnak otthon csillapítani.

    Hogyan kell védeni a beteggel együtt élőket?

    Amennyiben erre lehetőség van, a beteget külön szobába kell különíteni akkor is, ha nem bizonyítottan fertőzött, de fennáll a fertőzés gyanúja. A szobaajtót mindig tartsuk csukva, és gyakran szellőztessünk. A beteg mindenképp viseljen maszkot, és ne érintkezzen a vele egy háztartásban élőkkel.

    Amennyiben a betegnek nincs saját fürsőszobája és mosdója, arra ügyeljenek, hogy ezeket a helyiségeket lehetőleg ő használja utoljára, és azt követően szükséges a fertőtlenítés.

    Szintén el kell különíteni azokat a tárgyakat, amelyeket a beteg használ. Legyen külön tányérja, törülközője, evőeszköze, kéztörlője és ágyneműje is. Használat után a beteg tányérját, poharát, evőeszközeit alaposan el kell mosogatni meleg vízzel, kesztyűben(!), és külön konyharuhával szárazra kell törölni.

    A beteg ruhaneműit, ágyneműjét, törülközőit, a konyharuhát legalább 60 °C-on, a családtagok szennyesétől elkülönítve kell kimosni, normál mosószerrel. Ruhaszárítás lehetőleg a napon vagy szárítógépben, minél magasabb hőfokon történjen, utána vasalni kell!

    Minden olyan hulladékot, amellyel a beteg érintkezett (pl. ételmaradék, használt papír zsebkendő, maszk) műanyag szemetes zsákba kell dobni, és a zsákot le kell zárni, majd egy második szemetes zsákba bekötve kell a lakossági hulladékgyűjtőbe helyezni.

    Maszkot és kesztyűt azok is használjanak, akik a beteget ápolják vagy egy háztartásban élnek vele.

    Rendszeresen fertőtlenítsék a különböző felületeket is, például a kapcsológombokat és a kilincseket.

    Ezeket fertőtleníthetik meleg szappanos vízzel, de még jobb az alkoholos fertőtlenítő és a háztartási fertőtlenítő használata.

    Borítókép: illusztráció

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!